7.-8. Fejezet

 

Hetedik fejezet

Fordította: Dandelion

Több mint fél óráig tartott, de pakoltam ebédet, egy plédet, amire ülhetünk, és néhány óvszert (gondosan bezárva a táskám zsebébe), csak a biztonság kedvéért. Horse egy fekete sisakot nyújtott nekem, ami úgy nézett ki, mint amit egy német katona viselt – tudod, az a fajta, ami a szélén kicsit kiszélesedik. Nem voltam benne biztos hogyan kell beállítani, de ő felrakta a fejemre és óvatosan rögzítette a pántokat, mintha törékeny és értékes lennék. Imádtam, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem. Azután felszálltam mögé a motorra, ami már önmagában is egy élmény volt. A Harley nagy és széles volt, és a lábaimat a csípője köré kellett terpesztenem. A huncut énemből nem hiányzott a szimbolika. Nem voltam egészen biztos benne, hogy hova tegyem a karjaimat, de ő megragadta a kezeimet és a hasához húzta.

– Fogj erősen – mondta. – Ütögesd meg a hasamat, ha azt szeretnéd, hogy valamiért álljak meg, és vigyázz a kipufogókra. Felforrósodnak.

– Oké – válaszoltam idegesen.

Aztán a motor életre kelt, és lehajtottunk a felhajtón.

Hogyan írjam le azt az első motorozást?

Nos, egyrészt a motor rezeg. Nagyon. Feltételezem, idővel a hátsód elzsibbad, de az első néhány percben úgy éreztem, mintha a világ legnagyobb szexuális játékán ülnék. Az sem ártott, hogy a karjaim szorosan egy dögös, izmos fickó köré fonódtak, aki világossá tette, hogy értékeli az adottságaimat. Erősen megszorítottam, amikor kihajtottunk az autópályára, és az életemért kapaszkodtam, amikor gázt adott.

Megígértem, hogy megmutatom neki a látnivalókat, de megvolt a saját programja és láthatóan jól ismerte már a környéket. Körülbelül fél óra múlva letértünk az autópályáról, és egy kavicsos úton mentünk fel a dombok közé. Sokkal lassabban haladtunk, és nemsokára az út földúttá változott. A következő dolog, amire emlékszem, hogy lekanyarodtunk egy keskeny ösvényre, ami alig nevezhető útnak. Egy zsákutcába torkollott. Horse leállította a motort.

Leengedtem a kezem, véletlenül súrolva a merevedését. Zavartan elrántottam a kezem, de ő megragadta és visszahúzta fel-le dörzsölve a hosszán.

– Ez hiányzott bébi – mondja. Nem válaszoltam, furcsán szégyenlősnek éreztem magam, de amikor elengedte a kezem, nem hagytam abba az érintését. A farkára gondoltam, hogy milyen nagy volt, milyen kemény volt, amikor utoljára láttam, mindez miattam. Megmozdultam az ülésen, a csípőmet előrebillentettem a kemény bőrbe. Jó érzés volt a lábaimat ennyire szélesre terpeszteni… De érezni akartam a hímvesszőjét a kezemben. A sliccéért nyúltam.

– A fenébe bébi, nem foglak megdugni a parkolóban – mondta nevetve. Én felnyögtem, és zavartan elhúztam a kezem. – Van egy jobb ötletem. Gyerünk.

Leszálltam a motorról tudva, hogy az arcom biztosan élénkvörös. Horse felkapta a piknikcuccainkat és az egyik nyeregtáskáját, és a kezét nyújtotta. Megfogtam és ő végighúzott egy ösvény mentén át a sövényen.

Most rá kell jönnöd, hogy Kelet-Washington nem éppen az Édenkert. Inkább pusztaság és bozótos, alacsony dimbes-dombos vidék. De ahogy követtem őt egy vízmosás mellett, két ilyen domb között, egyre több zöld tűnt elő egy kis vízcsobogással. Körülbelül fél órát gyalogoltunk, a patak mentén, amíg elértünk egy kis kerek tavacskához, ami gőzfoszlányokat bocsátott ki.

– Egy melegvízű forrás! – kiáltottam fel elragadtatva. Horse önelégültnek látszott, ahogy a partjára futottam és lenyúltam, hogy az ujjaimat a vízbe mártsam. – Honnan tudsz erről? Itt nőttem fel és még sosem hallottam erről a helyről.

– Sokféle érdekes dologról tudok, amiről te nem – mondta a szemöldökét sokatmondóan mozgatva. Kuncogtam. De abbahagytam a nevetést, és futni kezdtem, amikor ledobta a piknik cuccot és felém fordult. Sikítottam és kuncogtam, ahogy hátulról elkapott, visszarántott magára a földre és megcsiklandozott. A hátán feküdt, karjaival átkarolta a mellkasomat, lábai az enyéim körül, és megtartott, miközben a pólóm szegélyéhez nyúlt. Felrántotta és áthúzta a fejemen, minden másodpercben megállt, hogy megcsiklandozzon.

Aztán a keze lejjebb vándorolt a farmerom gombjáig.

– Ne merészeld! – kiabáltam, de ő csak nevetett és feltépte őket. Meglazította és letolta a csípőmig. Erre én erősen megrántottam magam és ő elengedett, amitől előrebuktam. Mielőtt egyáltalán gondolkozhattam volna, ő már hátulról fölém került, lerángatta a farmeremet a lábaimról. Felállt és diadalittasan eltartotta tőlem őket.

– Ezért megfizetsz! – kiáltottam, még mindig nevetve. Azonban abbahagytam a nevetést és futni kezdtem, ahogy ledobta a farmert és újra felém támadt. Ez nagyjából annyira működött, mint az első alkalommal, vagyis egyáltalán nem. Felkapott, átvetett a vállán és a forráshoz cipelt, kicsit megpaskolta a fenekemet és így szólt, – Csendet asszony!

– Ne! – kiáltottam, mielőtt egy csobbanással a vízbe csapódtam.

Olyan volt, mintha mély vízbe ugrottam volna,de mégsem elég mélyre, hogy veszélyben legyek. Felszínre jöttem, morcosan néztem rá, és visszaejtettem a fejem a vízbe, hogy a hajam lejöjjön az arcomról. Aztán újra felbukkantam, hogy tovább bámuljam.

Horse még jobban nevetett. Olyan erősen fröcsköltem le, amennyire csak tudtam, amitől még jobban nevetett, majd duzzogva elfordultam.

Hiba volt.

A csobbanás, ahogy beugrott, kis híján kiütött és aztán a karjait körém fonta, a hátamat a teste ívébe húzva. Alsónadrágig levetkőzött. Kezei felém siklottak, az idomaimat cirógatták, és én pedig elolvadtam.

– Cuki vagy bébi, amikor vizes vagy – suttogja a fülembe, egyik ujját lecsúsztatva a bugyimba. Másik kezével letolta a melltartómat, a mellbimbóimat ujjai között csavargatta, miközben a csiklómmal játszott. Megborzongtam, és ívbe hajlítottam a hátamat, ahogy egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatta az ujjait, úgy játszott rajtam, mint egy gitáron. Azt hiszem egész délelőtt állandó izgalmi állapotban voltam, mert úgy durrantam el, mint egy petárda.

– Atya ég… – nyögtem, és nekidőltem.

Megcsókolta a tarkómat, majd megfordított, hogy szembe legyek vele. Lábaimat a dereka köré fontam, karjaimat a nyaka köré, és mindenemmel megcsókoltam. Ezúttal a nyelvem átvette az uralmat a szája felett, miközben ujjaimmal a hajába túrtam. A melltartómat a melleim alá tolta, mellbimbóim a mellkasához dörzsölődtek, és minden, ami köztünk volt az nedves és síkos és finom volt.

Végül elhúzódott és mély levegőt vett. Kihasználtam az alkalmat, hogy lenyúljak közénk és megfogjam a farkát. Ellazította a karjait, így könnyebben elértem, és a bokszeralsója anyagát lenyomtam a merevedése alá. Megfogtam a pénisze alsó részét, fel-le húzva a tenyerem élét, a csúcsának széle mentén.

– Basszus bébi, ez nagyon jó.

Felbátorodva megmarkoltam, és elkezdtem fel-le pumpálni, egyre gyorsabban, amíg a kezei megfeszültek a csípőmön és a légzése szaggatottá vált. Lecsúsztattam a kezem, elkaptam a golyóit, morzsolgattam őket a zacskójában, majd visszahúztam őket és erősen megszorítottam a töve körül. Megremegett, megragadta a kezem és fel-le rángatta a farkán, sokkal durvábban, mint ahogy magamtól csináltam volna.

– Bassza meg… – motyogja, és a homlokát az enyémnek támasztja. – Így, bébi. Folytasd, ne hagyd abba!

Olyan gyorsan pumpáltam, ahogy csak tudtam, ízlelgetve a vágya és a kielégülése apró morgásait. Aztán éreztem a lüktetést mélyen a tövénél. A spermája kilőtt közénk a vízen át, és ő hevesen felmordult miközben elélvezett. Lassan cirógattam, miközben elernyedt, amíg eltolta a kezem, felhúzva a nyaka köré.

– Annyira izgató vagy – suttogta felemelve, és megcsókolta a fülem tövét. – Nem hiszem el mennyire dögös vagy. Gyűlöltem, hogy folyton rád gondoltam, arra, hogy nélkülem mész el és hagyod, hogy más pasas fogdosson.

–   Nos, az éjszakát azzal töltöttem, hogy Jeff jajgatását és hányását hallgattam, szóval amolyan kudarc volt – suttogtam vissza. – Egyikük sem ment volna a közeledbe amúgy sem. De még mindig azt kívánom, bárcsak több időm lett volna meglátogatni Carát.

Megvonta a vállát.

– Jeff azt tette, amit tennie kellett.

A szavai furcsán hatottak rám.

– Hogy érted?

– Szüksége volt rád otthon, ezért megkért, hogy maradj vele, akkor is, ha valószínűleg utálta, hogy otthon tart, ez minden.

– Ó – mondtam. – Valószínűleg igazad van. Annyira jó volt hozzám, hogy ez a legkevesebb, amit tehettem.

A vállára hajtottam a fejem, és ott ültünk a meleg vízben, kiélvezve a pillanatot, a sietség elmúlt.

Aztán a gyomra akkorát korgott, hogy éreztem a rezgését.

– Nagyon éhes vagy? – kérdeztem mosolyogva.

– Hat órája reggeliztem – válaszolta. – Ide akartam jönni, hogy lássalak. Ha tudtam volna, tegnap este jöttem volna.

– Utálom, hogy véget kell vetnem ennek, de talán meg kellene etesselek.

– Nem fogok tiltakozni. A főztöd majdnem olyan jó, mint a kézimunkád.

– Horse! – prüszkölök elpirulva. Hátradőltem és lefröcsköltem az arcát. Ő a vízbe mártott engem, és birkóztunk kicsit, mielőtt végül kijöttünk kajáért.

* * *

Szerencsére ez a kilencvenes évek, így csurom vizesen sem éreztük magunkat kínosan. Elég fura érzés volt bugyiban és melltartóban ülni egy piknik ebédhez, de úgy gondoltam nem sokkal rosszabb, mint bikiniben. Különben is, az alsóneműm csinos volt – fekete, fűzős csipkés és pöttyös, és csak egy leheletnyi push-up a tetején. A bugyi fiús vágású, hátul magasan a fenekemen átívelő, és élveztem, hogy magamon éreztem Horse tekintetét, amíg mindent elrendeztem.

Nem volt semmi különös – csak csirkés szendvicsek, zöldségrudacskák és görögdinnye, desszertnek pedig sajtkrémes brownie – de úgy tűnt, hogy értékelte.

– Jeff szerencsés, hogy vagy neki– mondja két falat között. – Bárcsak nekem is lenne valakim, aki így gondoskodik rólam.

– Egyedül élsz? – kérdezem, próbálok közömbös maradni. Nem gondoltam, hogy van barátnője, de még nem is beszéltünk erről. Valószínűleg meg kellett volna kérdeznem, mielőtt megragadtam a farkát a medencében.

Hoppá.

– Egyedül élek, mióta leszereltem.

– A hadseregből?

– Tengerészgyalogság. Két küldetés Afganisztánban, elég volt. Egy darabig csak lófráltam, aztán csatlakoztam a klubhoz.

Meg akartam kérdezni, hogy milyen volt a tengerentúlon, de ez nem éppen egy olyan kérdés, amit csak úgy kiböksz, ezért csak kérdőn néztem rá, remélve, hogy magától mond valamit. Elkapta a tekintetemet, és mosolygott, a szemeit csak egy kicsit ráncolta a szélein. Az apró ráncok láttán eszembe jutott, hogy azt sem tudom, hány éves.

A pokolba is, még az igazi nevét sem tudtam. Dupla hoppá.

– Hogy hívnak?

– Horse.

– Úgy értem az igazi neved – válaszoltam és játékosan meglöktem a vállát. – Furcsa, hogy egyáltalán nem ismerlek. Mondj valamit!

– A valódi nevem Horse, így hívnak. Ezt használják az emberek, akik ismernek. De ha látni akarod a jogosítványomat, tessék. Odanyúlt, elkapta a farmerját és felénk húzta. Kihúzta a farmerjához lánccal rögzített bőrtárcát, felnyitotta, és kicsúsztatta a jogsiját. Elvettem és kuncogtam, amikor megláttam a nevét.

Marcus Antonius Caesar McDonnell.

– Komolyan?

– Komolyan – válaszolta vigyorogva. – Anyám nevelt, amíg apám szolgálatban volt. Nem tartott sokáig, de nagyon dühös volt rá, amiért egyedül hagyta terhesen. Imádta a történelmet és egy egész sorozatot olvasott Rómáról, úgyhogy úgy döntött, hogy leszarja, és valami római hadvezérről nevezett el. És ami a legrosszabb? Még a nevet sem találta el helyesen. Marcus Antonius Caesar nem volt igazi fickó. Apám összetojta magát, de mire leszerelt, már eldőlt a dolog.

– Nem tudom eldönteni, hogy ez a név szívás-e, vagy a valaha volt legijesztőbb dolog, amit láttam – mondtam kuncogva.

– Ez a nevem, ezért szívás – válaszolja komolyan. – De most komolyan, sosem használtam. Apám nevezett el Horse-nak, amikor először meglátott.

– Hű, már akkor?

– Már akkor – mondja önelégült arccal. – Rajtam maradt. Anya utálja.

– Szóval itt az áll, hogy harmincéves vagy, és az idahói Coeur d'Alene-ben élsz.

– Így van.

– És ott van a klub bázisa is?

– Ott van a charterem, a székhelyem. A központi székhely lent van Oregonban, összesen tizenhét van. Nem a legnagyobbak, de a mi körzetünkben meghatározóak vagyunk, ami sokat számít. Nomádjaink is vannak szerte az országban, sőt néhányan a tengerentúlon harcolnak. A Reaperst a tengerészgyalogság alapította ’Nam[1] után, és még mindig onnan származik sok lehetőségünk.

Wow, Horse hirtelen információforrássá vált. Úgy döntöttem, hogy próbára teszem a szerencsémet.

– És mivel foglalkozol?

Oldalra billentette a fejét.

– Egy motoros klubban vagyok, bébi.

Nevettem.

– Nem, úgy értem, mit dolgozol?

– Leginkább a klubnak dolgozom. Vannak különböző vállalkozásaink, amelyek elég jól beágyazódtak a területünkön. Van egy zálogházunk, egy bárunk, egy fegyverboltunk és egy garázsunk. Én vezetem a könyvelést.

Ez meglepett. Nem tudtam elképzelni, hogy Horse egy főkönyv fölé görnyedve számolja a pénzt.

– Hé, ne nézz így rám – válaszolta nevetve. – Csak mert én vagyok a tökéletes férfi megtestesítője, még nem jelenti azt, hogy nincs agyam. Valójában matekból elég jó vagyok, elvégeztem néhány osztályt a GI Bill-en[2] keresztül, és látod, most egy kibaszott, rendes könyvelő vagyok. A pénzügyeink bonyolultabbak, mint gondolnád.

– Tehát az öcsém weboldalakat készít a vállalkozásaitoknak?

Az arcáról eltűnt a mosoly, és megrázta a fejét.

– Ez klubügy, bébi, és nem az a fajta, amiről mi beszélgetünk. Elég a kérdésekből!

Ezzel hátulról a nyakamhoz nyúlt, elkapott és magához húzott egy csókra. Leejtettem a kajámat, de nem bántam, mert az ölébe húzott, ajkai lassan fedezték fel az enyémet. Amikor a csók véget ért, felmosolyogtam rá.

– Szeretem, ahogy témát váltasz.

– Örülök, hogy a szolgálatodra lehettem. Takarítsuk ezt fel, valami másra szeretném használni ezt a plédet.

Jól hangzik.

Az öléből térdre gurultam, összeszedtem mindent és betettem a táskába.

– Hé, miért nem segítesz? – követeltem játékosan.

– Élvezem a kilátást. Imádom azt az édes popsidat.

Vigyorogva megráztam, mire ő odakúszott hozzám, kezébe fogta a popsimat, megdörzsölte a belső íveket, ahol a combommal találkoztak.

– Kibaszottul dögös vagy, bébi. Alig várom, hogy benned legyek!

Megborzongtam, és hátranyomtam hozzá.

– Olyan istenverte édes – motyogta lehajtva a fejét, hogy megcsókolja a kis hátsómat.

Édes.

Édes popó.

Édes popsi.

– Horse, mit jelent, hogy édes popsi? – kérdeztem hirtelen. Megdermedt. – Tudom, hogy azt mondtad, azért hívsz így, hogy felbosszants, de ez többet jelent. Tudom, hogy így van. Mondd el!

– Nem számít bébi, te nem tartozol közéjük.

Uh...ah. Eltoltam magam tőle, hogy kicsit lehűtsem magam. Egyáltalán nem tetszett a hangzása. Leültem vele szemben, a térdeimet a mellkasomhoz szorítva, a karjaimat határozottan köréjük fonva, és vártam.

– Felejtsd el bébi! – motyogja Horse hátradőlve a sarkára. – Jó helyen vagyunk, hagyjuk, hogy úgy legyen, ahogy kell! Túl sokat gondolkodsz.

– Ha egy férfi azt mondja, hogy nem kellene gondolkoznom, az rossz jel – mondom összeszűkített szemekkel. – Magyarázd el! Most!

Horse beletúrt a hajába, és megvonta a vállát.

– Nem sokat tudsz a Reapersről, ugye? Vagy úgy általában a motoros klubokról?

– Semmit nem tudok róluk – mondom.

– Nos, a motorosok – a motorosok, mint mi, akik egy életen át egy klubhoz tartoznak –, más a kultúránk – mondta rövid szünet után. – Nem vagyunk rendes polgárok, inkább olyanok, mint egy törzs, amelyik osztozik a területen a polgárokkal, de csak a magunk fajtának tartozunk felelősséggel. Mindenkinek, aki a törzs tagja, megvan a helye.

– Oké – válaszoltam azon tűnődve, hová lyukadunk ki.

– Bassza meg, ez fel fog dühíteni és akkor nem hagyod, hogy beléd dugjam a farkam – motyogta.

– Muszáj ilyen durvának lenned? – csattantam fel.

– Ismersz?

– Ki mondta, hogy egyébként megengedem?

– Szivi – válaszolta halk, érdes hangon, felvonva a szemöldökét. Elpirultam. Oké, igen, terveztem.

De ez még változhat.

– Akkor mondd el!

– Nos, kétféle ember van, vannak, akik tagjai a klubnak, és vannak, akik nem – mondta. – Ha tagja vagy, akkor családtag vagy, és kiállunk egymásért. Ha van egy mellényed és három felvarród, akkor tag vagy és szavazhatsz. Vannak olyan jelöltjeink is, akik még nem teljes jogú tagok, de ha nem szállnak ki, végül azok lesznek.

– Mi a helyzet a nőkkel?

– Nincsenek nők a klubban – mondja a fejét ingatva. – Vannak nők a klub körül, de nem részei annak.

– Elég szexistán hangzik.

– Ez az, ami – válaszolja vállrándítással. – Nem kell, hogy tetsszen, de ez a valóság az MC világában. Ne feledd, mi nem a te világodban élünk, hanem a sajátunkban, és a szabályok eltérőek. Egyes klubok engedik a nőket motorozni, a miénk nem. Régimódiak vagyunk. Komolyan régimódiak. De ez nem azt jelenti, hogy a nők ne lennének fontosak a számunkra.

Nem tetszett az irány, ami felé haladt.

– Ha egy férfi elvesz, vagy megtart egy nőt, azt jelenti, hogy eltartja, a tulajdonává válik – folytatja Horse. – Erről már beszéltünk korábban – ez az elkötelezettség, a tisztelet jele. Ez azt jelenti, hogy megvédi őt, és mindenki jobban teszi, ha távol tartja a kibaszott kezét tőle, vagy kész megvívni a férfival és az összes testvérével. Nem akarsz, egy férfi old ladyjével dugni.

– Rosszul hangzik, Horse.

Ő megrázta a fejét, egyértelműen csalódottan.

– Polgári normák alapján ítéled meg, de mi nem olyanok vagyunk, mit te – mondta. – Ne feledd, mi egy törzs vagyunk. Együtt élünk, együtt halunk, és ami a miénk, az a miénk. Amikor jó idők járnak, mindannyian jól vagyunk. Ínséges időkben lehet, hogy szart eszünk, de együtt esszük. Az emberek többsége nem tudja kezelni ezt a fokú elköteleződést. Olyan ez, mint amikor a csatában lőnek rád – bíznod kell abban, hogy a bajtársaid inkább meghalnak, minthogy hátrahagyjanak. A háborúban érzed ezt a testvériséget, de amikor hazatérsz, az emberek azt várják, hogy egy irodában ülve dolgozz, mintha meg sem történt volna. A férfiak – legalábbis az olyanok, mint én – nem így dolgoznak. Afganisztánban valaki mássá váltam, és nem tehetek úgy, mintha meg sem történt volna. A klubban nem kérnek tőlem ilyet.

– Ez komoly – mormoltam.

– A francba – mondta. – Tudom, hogy ez neked furcsa, de azt akarom, hogy megértsd. Ez egy másfajta élet, és megvannak a saját szabályaink, a saját igazságszolgáltatásunk, de ez nem rossz. Sőt, kurva jó. Van egy szép házam, jól keresek, és jól érzem magam életem szinte minden kibaszott napján. Élek bébi. Az emberek kilencvenkilenc százaléka elégedett azzal, hogy követi a szabályokat és azt teszi, amit mások mondanak. Mi vagyunk a maradék egy százalék, tehát a saját szabályaink szerint építettük fel a saját világunkat. Ne baszakodj velünk, mi sem baszakodunk veled. De ha egyszer kibaszol velünk, fizetni fogsz.

Reszkettem, bár a levegő meleg volt. Átnyúltam, megragadtam az ingemet, és a fejemre húztam. Horse követett a tekintetével, olyan arckifejezéssel, amit nem tudtam értelmezni.

– Szóval, fejezd be! – törtem meg a csendet. – Gyanítom, okkal mondod ezt nekem. Mit jelent az édes popsi?

– Nos, nem minden a klubhoz kötődő nő old lady – mondta nyersen. Ahogy mondtam, old ladynek lenni nagy dolog. Nem akarsz valami ribancot a tulajdonoddá tenni, ha nem állsz készen arra, hogy bedobd magad érte. De egy férfinak még mindig kefélnie kell. Erre valók az édes popsik.

Ó, nem tetszett, amit hallok.

– Folytasd! – mondtam fagyos hangon.

– Vannak nőink, akik old ladyk akarnak lenni – mondja. – Vagy csak szeretnek motorosok között lógni. Talán egy helyre vágynak, ahol egy kicsit meghúzhatják magukat. Bejönnek a klubházba, és ha elég barátságosnak mutatkoznak, akkor hagyjuk, hogy ott lógjanak. Takarítanak, intézik a szarságokat, mi pedig kvázi…

Szünetet tartott, és félrenézett.

– Ez tényleg nem fog tetszeni – motyogta.

– Mondd csak! Most.

– Nos, ők eléggé, nyilvános, közös puncik – mondja. A férfiaknak szükségük van nőkre, erre valók ők. Szórakoztatni a tesókat. Ők az édes popsik.

Elöntött a düh.

– Te faszfej!

Felkeltem és a nadrágomért mentem. Utánam nyúlt, de én elcsaptam a kezét, felrángatva a farmeremet.

– Azt gondolod, hogy egy kurva vagyok!

– Nem. Nem hiszem, hogy egy kurva vagy. Mondtam már, hogy néha szeretlek felbosszantani, olyan szexi. Te nem vagy édes popsi. Látsz itt más srácokat? Nem éppen arra vágyom, hogy kínai bilincset csináljak belőled, Marie!

– MICSODA? – Egyáltalán nem tudtam, hogy ez mit jelentett, de azt tudtam, hogy nem jót. Befejeztem az öltözködést, és felkaptam a pénztárcámat, miközben kirángattam a telefonomat. Csodás. Nincs térerő.

– A francba! – morogta Horse, magára rángatva a nadrágját és a pólóját, majd megragadta a mellényét és felrántotta. – Még csak meg sem hallgatsz. Te nem vagy olyan, mint ők, bébi. Tudom. A srácok is tudják. Ez nem jelent semmit.

– Akkor miért hívtatok mindnyájan édes popsinak, amikor először találkoztunk? – követeltem. – Nem, mintha akkor bármi is lett volna köztünk, szóval nem csak azért csináltad, hogy felbosszants. Magyarázd ezt meg, Mr. Menő Reaper!

Elfordította a tekintetét, végighúzta a kezét az állán lévő borostán, majd visszafordult felém.

– Mert úgy néztél ki – mondja végül. – Úgy vártál a lakókocsi előtt, mint egy kibaszott nedves álom. Tudtuk, hogy Jeffnek nincs nője, legalábbis nem egy állandó nője. Csak feltételeztük, bébi.

– Vigyél haza!

– Kicsim, kérlek!

– Vigyél. Haza.

Elfordult és belerúgott egy kőbe, egy csobbanással a meleg forrásba küldve azt, és újra a hajába túrt. Azt kívántam, bárcsak abbahagyná, mert ettől csak még szexisebbnek tűnt, és nekem most nem arra kell gondolnom, hogy milyen szexi.

Emlékeztetnem kellet magam rá, hogy ez a férfi egy disznó.

– Oké, hazaviszlek – morogta és újra felém fordul. – De előbb mutatni akarok neked valamit.

– Mindenképpen – jelentem ki nagyképűen, szélesre tárva a karjaimat. – Kérlek, tegyél meg bármit, ami kijuttat innen, távol tőled!

Horse odalépett a bőr nyeregtáskához, amit hozott, és kinyitotta. Ott állt, és egy örökkévalóságnak tűnő ideig bámult bele, majd visszapillantott rám.

– Tudnod kell, hogy nem csak azért hoztalak ide, hogy megdugjalak, Marie.

Felhorkantam, és a szememet forgattam.

– Ne gyere nekem ezzel a szarsággal – morogta. – Akkor dugok, amikor csak akarok, nem kell oda-vissza négyszáz mérföldet vezetnem, hogy elélvezzek. A nők meglátják a mocit, meglátják a tetkókat és a mellényt, és máris odavannak ezért a szarságért. A punci csak punci, de te más vagy. Ezért csináltattam ezt neked – meg akartalak kérni, hogy gyere vissza velem, adj egy esélyt a klubéletnek.

Előhúzott egy fekete bőrmellényt, sokkal kisebbet, mint az övé, és felemelte. A hátán két hímzett folt volt: „Horse tulajdona, Reapers MC.”

Szent szar!

– Te viccelsz velem? – kérdeztem.

Arca megfeszült, tekintete fagyossá vált.

– Ez sohasem volt másnak felajánlva, bébi. Nem vicc.

– Nos, ne ajánld fel nekem – sziszegtem. – Alig ismerlek, de amit tudok, az az, hogy szexista disznó vagy, és megbaszhatod magadat és a hülye klubodat.

– Ne sértegesd a klubot, Marie!

Valami a hangjában megállított a szitkozódásom közepén. Az én szelíd Horse-om minden nyoma eltűnt, és az ijesztő motoros állt előttem teljes életnagyságban. A haragom elszállt, a helyébe szörnyű nyugtalanság lépett. Elfelejtettem milyen félelmetes tud lenni.

– Fejezzük ezt be! – mondtam kis szünet után. – Amit itt csinálunk, abban nincs semmi jó. Hagyjuk abba a beszélgetést, és induljunk, mielőtt rosszabb lesz!

– Nekem jó. Hozd a cuccod!

Vicces, de a forráshoz vezető út úgy harminc percig tartott. Visszafelé vagy tíz órának tűnt. A hazaút még rosszabb volt. Egész végig attól féltem, hogy leesek a motorról, de legyek átkozott, ha átkarolom, és a fejemet a hátára hajtom, mint korábban. Megfogtam a csípője oldalát, próbáltam megakadályozni, hogy az alsótestem hozzáérjen az övéhez, ami szinte lehetetlen volt.

Ahogy a lakókocsihoz értünk, még csak le sem szállt a Harley-jéről, nemhogy megbizonyosodott volna róla, hogy rendben bejutottam-e.

Horse csak elrobogott, anélkül, hogy hátranézett volna.

 

Nyolcadik fejezet

Fordította: Dandelion

Szeptember 7.

Én: Ott vagy?

Szeptember 9.

Én: Horse, beszélnünk kellene. Nem akarom, hogy utáljuk egymást. Szerintem hibát követtünk el, kérlek, hívj fel! Hiányzol. Beszéljük ezt meg!

Szeptember 10.

Én: Egyáltalán megkapod ezeket? Kérlek, hívj fel, akkor is, ha utálsz! El kell mondanom valamit.

Szeptember 13.

Én: Oké, nyertél. Viszlát!

Szeptember 15.

A meleg forráshoz tett kirándulásunk után a dolgok kicsit elsötétültek. A munka rendben volt, de nem mintha szerettem volna, amit csinálok. Ne érts félre, a gyerekek fantasztikusak voltak, de fárasztó állandóan kicsi gyerekekkel körülvéve lenni, amikor még a saját hátsójukat sem tudják kitörölni. És néha a pelenkák átáznak és eresztenek, ami pontosan azt jelenti, amire gondolsz.

Szép idők.

Az élet Jeff-fel sem ment valami jól. Nem, mintha nem jöttünk volna ki jól, mert jól megvoltunk. Nem veszekedtünk, vagy ilyesmi. De már nem beszélt velem, nem sokat dolgozott, és minden nap több füvet szívott. Az első figyelmeztetés arra, hogy valóban baj közeleg, mikor megkérdezte, hogy mennyi a fizetésem. Ekkor már az összes kaját én vettem, amit nem bántam. Elvégre, amikor először jöttem ide, és amikor megsérültem, akkor is ő szerzett be mindent. De akár hiszitek, akár nem, nem olyan volt, mint aki lop. Mindig fizetett a maga módján, és biztos vagyok benne, hogy egy-két alkalommal anyát is magával vitte.

A dolgok akkor váltak kritikussá és felpörögtek azonnal, miután a Repaers újra meglátogatott minket, ezúttal Horse nélkül. Jeff nem figyelmeztetett, és nehéz volt megmondani, hogy a látogatás tervezett volt-e, vagy sem. Megtanultam a leckét – ne kérdezz, ha nem akarod tudni a választ. Őszintén, nem hiszem, hogy egyáltalán volt jó válasz arra a kérdésemre, ami az üzleti kapcsolatukat illeti.

Hazaérve a munkából, motorokat találtam a felhajtón. Horse-é nem volt ott. Teljesen ki voltunk fogyva ételből és sörből, mert a héten nem vásároltam be, és csalódottan sóhajtottam. Úgy döntöttem elmegyek pizzáért, ahelyett, hogy főznék, mert volt egy kis plusz pénzem. Egyszerűen nem volt kedvem összeütni valamit.

Beléptem és Picnicet, Bam Bamet, Maxet és Jeffet a konyhapult körül, feszült csendben állva találtam.

– Öhm, sziasztok? – kérdezem letéve a táskámat.

– Szia Marie! – mondja Picnic, és míg a hangja nem volt barátságos, nem is volt hideg. Azt hiszem Horse nem ment haza, és nem beszélt túl sok dolgot rólam.

– Csak egy kis üzletről beszélünk.

– Igen, látom – válaszolom. – Mi lenne, ha elmennék, és szereznék néhány pizzát? Jól hangzik?

– Remekül hangzik, Marie – mondja Bam Bam. A tárcája után nyúlt, kivett pár bankjegyet és felajánlotta nekem. Megdöbbentem.

– Nem kell adnod – motyogtam.

– Fogd a pénzt, és ne felejtsd el a sört! – monda Picnic kimért hangon. Nem tűnt jó ötletnek vitatkozni velük, úgyhogy elvettem a bankjegyeket és visszavonultam. Nem siettem el a pizzák beszerzését. Nagyon-nagyon nem akartam túl korán hazamenni, de miután negyvenöt percig lógtam a kajáldánál, kaptam egy SMS-t Jefftől, hogy minden tiszta. Fogtam a pizzákat és hazavezettem, remélve, hogy Jeff mostanában mutatott furcsaságai nem a Reapersszel kapcsolatosak. Egyfolytában Horse hangját hallottam a fejemben.

Kibaszol velünk és mi is ki fogunk baszni veled.

Jeff nem lehetett ennyire hülye, ugye?

Amikor visszaértem, egy újabb szürreális pillanatot éltem át, ami a Reapers körül riasztóan gyakran megesett. Korábban megesküdtem volna, hogy a dolgok csúnyán alakultak közöttük és Jeff között. Most mindenki barátságos volt – gyakorlatilag vidám – és olyan jókedvvel fogadtak (vagy inkább a pizzát, amit hoztam), amilyet általában a háborús hősöknek tartogatnak. Próbáltam Bam Bamnek odaadni a visszajárót, de nem fogadta el, azt mondta költsem benzinre.

Az este ismerős mintát követett. Együtt ettünk, aztán ők leültek sörözni, amíg én takarítottam. Ahogy telt az éjszaka, a viccek egyre durvábbak lettek. Megittam néhány sört. Máglyát építettek és tüzet gyújtottak. Valaki tequilát javasolt. Általában nem iszom rövidet, de ez fantasztikus ötletnek tűnt a sörszemüvegen keresztül. De aznap reggel korán keltem, és újra hétkor fent kell lennem, hogy elkészüljek a munkába, úgyhogy végül is úgy döntöttem, hogy lefekszem.

Nem tudtam aludni. Folyton a kinti srácokra gondoltam, és hogy Horse-nak velük kellene lennie. Aztán arra gondoltam, milyen érzés volt, amikor az erős karjaiban tartott, és együtt aludtunk, melegségben és biztonságban. Ez elszomorított, és ez volt az, ahol a dolgok elromlottak.

„Ők” azt mondják, nem kellene inni és üzenetet írni, akárki legyen is az. Hallgatnom kellett volna rájuk. Nagyon okosak.

Én: Horse, huányzol.

Én: Miért nem válszolsz?

Én: Horse, mint a neved. Horsey, vagyis Paci. Szertnélek meglovagolni paci, LOL. Alszol? Vagy el, vagy foglalva valakivel?

Én: Tudom, hogy ott vgy. Fogadjunk, már új nődd van. Cseszd meg!

Én: Baszódj meg és a kurvád is! Utállak! Fogd a klubdat és dugd fel a seggdbe! Nem lnnék, az old ladyd tíz millió dollárrt sem.

* * *

Ha azt mondanám, hogy másnapos voltam, amikor az órám reggel hétkor ébresztett, az enyhe kifejezés lenne. Észrevettem az üzeneteket, amiket a második és a harmadik rókázás között küldtem, és azt a meglehetősen csúnyát, a harmadik hányás után. El akartam bújni a lakókocsi alá és meg akartam halni, úgy össze voltam zavarodva. Rendkívüli akaraterővel sikerült magam rábeszélni, hogy időben dolgozni menjek. Szerencsére aznap kevés volt a létszám, így a gyerekek nem voltak túl hangosak és őrültek. Folyton azokra az üzenetekre gondoltam, próbáltam eldönteni, hogy felhívjam Horse-t és bocsánatot kérjek, írjak üzenetet, vagy mit csináljak.

Végül úgy döntöttem, hogy írok. Különben is, valószínűleg úgysem venné fel, és nem hibáztatnám érte. De nem hagyhattam csak úgy annyiban – én nem ilyen ember vagyok. Hazavezettem munka után, fogtam egy nagy üveg vizet, és gondosan kidolgoztam a szöveget.

Én: Nagyon sajnálom a tegnap esti üzeneteimet. Nem mentség, de részeg voltam, és nem gondolkoztam. Sajnálom, hogy zavartalak, és sajnálom, amiket mondtam. Hülye picsa voltam, nem kérdés, és szarul is érzem magam miatta. Ígérem, nem foglak többet zavarni.

A telefonomat tartva ültem, nem voltam benne biztos, hogy akarom-e, hogy válaszoljon. A picsába, a fejem megöl. Miért ittam tequilát? Tudtam, hogy nem bírom a tequilát. Utoljára, amikor tequilát ittam, levettem az ingemet, és a kávézó asztalon táncoltam egy buliban, ami hála az égnek elég kicsi volt. Gary dollár bankjegyeket tűrt a farmeromba, és azt mondta, hogy igyak még tequilát. A barátai szurkoltak nekem, és a saját pénzükkel hadonásztak. Gary azt hitte, hogy ez jó móka.

Azt hiszem, nem állíthatom, hogy nem voltak intő jelek, hogy a pasi egy tuskó…

Az ajtó kivágódott, és én összerezzentem.

– Marie, beszélni akarok veled – mondta Jeff, és komótosan leült a zsámolyra mellém.

– Eléggé ki vagyok bukva. Nem akarok beszélgetni – morogtam becsukva a szemem.

– Ez fontos. Pénzre van szükségem.

– Ühüm, van egy kevés a táskámban – válaszoltam. – Mennyi kell?

– Sok – felelte, nem nézve a szemembe. – Bajban vagyok.

Ez felkeltette a figyelmemet, és ránéztem. Úgy igazán őt néztem. Amit láttam, megdöbbentett. Legalább öt kilót fogyott az elmúlt pár hétben, és pár napja nyilvánvalóan nem mosott hajat. Az arca sápadt volt, a szeme kifejezéstelen – nem csak másnaposan tompa.

– Jeff, beteg vagy? Nem nézel ki jól. Meg akarom mérni a lázad.

– Jézusom, Marie! – tört ki, és olyan erősen csapott kezével a pultra, hogy éreztem, ahogy az lakókocsi megremeg. Ijedtemben felugrottam. – Miért vagy ilyen baromi erőszakos? Nem vagyok a gyereked. Felnőtt férfi vagyok.

Lefagytam. Jeff sosem kiabált velem. Valójában sosem kiabált, pont. Mindig nyugodt volt, és ezen éppenséggel a fű sem változtatott.

– Sajnálom – mondta, felnyúlva és megdörzsölve a vállát, mintha valami nehezet cipelt volna és fájna a válla. – Nem kellett volna kiabálnom veled. De tényleg gyorsan szükségem van pénzre Marie.

– Miért?

– Tőke – válaszolta, nem nézve a szemembe. – Van egy üzleti ajánlatom a munkahelyemen, de szükségem van indulótőkére. Valójában sok induló készpénzre van szükségem. Pokoli jó lehetőség, nem engedhetem meg magamnak, hogy kihagyjam.

Megráztam a fejem azon tűnődve, hogy elment-e az esze?

– Komolyan? Tudod, hogy nincs ennyi pénzem – mondtam. – Megkaphatod az összeset, amim van, de ez nagyjából összesen tizenkétezer dollár. Ennyim van.

– És mi van Garyvel?

Ez megállított.

– Gary?

– Ez egy közösségi tulajdonú állapot, nem? – kérdezi Jeff idegesen fészkelődve. – Felhívhatod, és ráveheted, hogy adja neked pénzt. Tedd, meg értem Marie! Nagyon szükségem van pénzre.

Lassan megráztam a fejem, nem voltam biztos benne, hogy tényleg jól hallottam.

– Nos, először is, Gerynek sosem volt pénze – mondtam lassan. Gyorsabban elköltötte, mint ahogy megkereste, és nem mintha bármi értékkel rendelkeznénk. Másodszor, elfelejtetted, hogy amikor legutóbb láttam őt, a szart is kiverte belőlem?

Jeff felém hajolt, kezeit a vállamra tette, és szemtől szembe állt velem.

– Kétségbe vagyok esve, tesó. Mi van a házaddal? Kaphatsz hitelt a házadra?

Újra megráztam a fejem, döbbenten. Jeff elvesztette az eszét?

– A ház nyakig úszik a jelzálogban. Valószínűleg fejjel lefelé állunk a dologban. Mi történt valójában? –  követeltem. Egy percig sem hittem el ezt az „üzleti lehetőség” dolgot, és nem tudom elhinni, hogy Jeff elfelejtette, hogy Gary mit tett velem. Nem tagadhattam tovább – valami nagyon rossz dolog történt. Valami, ami elég rossz ahhoz, hogy kétségbe ejtse a kisöcsémet.

– Semmi – mondta, a fejét felém rázva elfordul. – Meg akartam kötni ezt az üzletet, és arra gondoltam, hogy segíthetsz nekem. Igazad van, nem kellett volna megkérdeznem. Sajnálom.

Ezzel megfordult, és kisétált a lakókocsiból. Másodpercekkel később az autója beindult, és ő eltűnt az éjszakában. Utólag annyira nyilvánvalónak tűnik, de őszintén – nem láttam mi következik.

Egy kicsit sem.

 

---

[1] ’Nam: Vietnam rövidítése, a vietnámi háború alatt így hívták az US katonák.

[2] GI Bill:1944. június 22 -én Franklin D. Roosevelt elnök aláírta a katonák újrabeállítási törvényét, ismertebb nevén a G.I. Bill, hogy segítse a katonákat a stabilitás biztosításában, amikor visszatértek a civil életbe. A program lehetővé teszi a tandíj és a költségek egy részének kifizetését, vagy akár az ingyenes oktatást is.