Első
fejezet
Kelet-Washington, Yakima-völgy
Szeptember 17 – Napjainkban
Marie
Fordította: Suzy
A francba, motorok voltak a lakókocsi előtt.
Három Harley és egy nagy gesztenyebarna
furgon, amit nem ismertem.
Jó, hogy megálltam az
élelmiszerboltnál hazafelé. Már így is egy hosszú nap volt a mai, és az utolsó
dolog, amit tenni akartam, hogy elmenjek és vegyek még több ételt, de a fiúk
mindig enni akartak. Jeff nem adott extra sörre valót és nem akartam kérni tőle
– nem, a pénzügyi gondjai miatt. Nem, mintha fizetnék bérleti díjat. Egy olyan
sráchoz képest, akinek egész életében az volt a küldetése, hogy füvezzen és
videójátékozzon, az öcsém, Jeff sokat tett értem az elmúlt három hónapban.
Tartoztam neki és ezt tudtam.
Már vettem néhány sört és
darált marhahúst, ami akciós volt. Burgert, zsemlét és sült krumplit terveztem
kettőnknek, de mindig többet csináltam, hogy maradjon. Gabby adott nekem egy
görögdinnyét, amit Hermistonban vett a hétvégén. Már készítettem egy nagy adag
krumplisalátát a holnapi munka utáni batyus bulira. Sokáig fenn kell majd
maradnom, hogy készítsek még egyet, de menni fog.
Elmosolyodtam, hálásan, hogy
valami jól ment az életemben. Kevesebb, mint egy percnyi tervezés, és ki is
találtam egy ételt – talán nem ínyencség, de ez Jeffet nem zavarja.
A motorok mellett álltam meg,
ügyelve, hogy elég helyet hagyjak nekik. Megijedtem a Reaperstől[1],
mikor először jöttek ide. Bárki így tett volna. Úgy néztek ki, mint a bűnözők,
mind tetováltak voltak és felvarrókkal borított fekete bőrmellényt viseltek.
Káromkodtak és ittak, és durvák és követelőzőek is tudtak lenni, de sosem
loptak vagy törtek el semmit. Jeff számos alkalommal figyelmeztetett velük
kapcsolatban, de a barátainak is tekintette őket. Úgy véltem, hogy az idő nagy
részében túlzott, ami a veszély komolyságát illeti. Úgy értem, Horse elég
veszélyes volt, de nem valami bűnözői aktivitás miatt…
Mindegy, azt hiszem, Jeff
valami webdesignt csinált nekik vagy ilyesmit. Valamiféle üzletet. Ötletem sem
volt, miért kellett egy motoros klubnak weboldal, és amikor egyszer
megkérdeztem, azt mondta, ne kérdezzek.
Aztán elhúzott két napra a
kaszinóba.
Kiszálltam a kocsiból és
körbementem, hogy kivegyem az élelmiszereket, szinte félve néztem meg, hogy
Horse motorja ott van-e a sorban. Annyira akartam őt látni, hogy fájt, de nem
tudtam biztosan, mit mondanék neki, ha látnám. Nem, mintha válaszolt volna az
üzeneteimre. De nem tehettem róla, utána kellett néznem ennek, így megfogtam a
cuccomat és odasétáltam a motorokhoz, hogy megszemléljem őket, mielőtt
bemegyek.
Nem tudok sokat a motorokról,
de eleget ahhoz, hogy az övét felismerjem. Nagy, fényes és fekete. Nem olyan
fényes és díszes, mint amilyeneket néha az autópályán lát az ember. Csak nagy
és gyors, óriási, vastag kipufogócsövekkel a hátulján, és több
tesztoszteronnal, mint ami legális lehet.
A motor majdnem olyan gyönyörű
volt, mint a férfi, aki megülte. Majdnem.
A szívem megállt, amikor
megláttam a motort, pont a végén. Meg akartam érinteni, hogy megtudjam, a
bőrülés ugyanolyan sima-e, mint ahogy emlékeztem, de nem voltam annyira hülye.
Nem volt hozzá jogom. Igazán nem kellett volna izgatottnak lennem, hogy látom,
de izgalomba hozott a tudat, hogy épp odabent van a lakókocsimban. Nem mentek
simán köztünk a dolgok, és őszintén szólva nem tudom, hogy tudomást vesz-e
rólam egyáltalán. Egy darabig szinte úgy tűnt, hogy ő a pasim. Amikor legutóbb
láttam, a szart is kiijesztette belőlem.
Akármilyen ijesztő,
benedvesedett tőle a bugyim.
Magas volt, kigyúrt, vállig érő
hajjal, amit lófarokban hordott és sűrű, fekete borosta volt az arcán. Törzsi
minták fonták körül mindkét csuklóját és felkarját teljesen. És micsoda arc…
Horse jóképű volt, olyan mozisztár jóképű. Fogadni mernék, hogy a fülén is nők
jönnek ki, és a tény, hogy egynél több éjszakát töltött az ágyamban, túlságosan
is tudatosította bennem, hogy a szépsége nemcsak övön felüli. Az öve alatti
vagyonának gondolata egy rövid, de intenzív fantáziához vezetett, róla, magamról,
az ágyamról és némi csokiszirupról.
Nyami.
Fenébe. Desszert. Desszertre
volt szükségem ma estére. Horse imádta az édességet. Volt itthon
csokipasztilla? Csinálhatnék kekszet, amíg van elég vaj. Kérlek, ne engedd,
hogy haragudjon rám, imádkoztam halkan, még ha meglehetősen biztos is
voltam abban, hogy Istent nem érdeklik azok az imák, amikben a paráznaság
ígérete ilyen fontos szerepet játszott. Elértem az ajtót és a táskákkal zsonglőrködtem,
a jobb kezembe csúsztattam többet, így el tudtam fordítani a kilincset.
Besétáltam és körülnéztem a nappaliban.
Aztán sikítottam.
A kisöcsém a szoba közepén
térdelt, péppé verve és vér csepegett a szőnyegre. Négy, Reapers mellényt
viselő férfi állta körül. Picnic, Horse és két, számomra ismeretlen – egy nagy
kigyúrt tarajfrizurás, tetoválással a koponyáján és vagy ezer piercinggel, és
egy másik, aki magas volt és sebhelyes, rövid, tüskés, világosszőke hajjal.
Horse ugyanazzal a hűvös, szinte üres arckifejezéssel figyelt engem, mint
amikor először találkoztunk. Közönyösen.
Picnic is engem figyelt. Ő is
magas volt, rövid, sötét hajjal, ami túlságosan is stílusos volt egy motoroshoz
és ragyogó kék szemekkel, amik egyenesen keresztülhatoltak egy lányon – már
legalább ötször találkoztam vele. Ő volt a klubelnök. Nagyszerű humorérzéke
volt, fényképet hordott magánál a két tinédzser lányáról, hogy felvillantsa,
amint a legcsekélyebb lehetőséget is látja és segített kukoricát hántani,
amikor legutóbb itt járt.
Ó, és ő is az öcsém mögött állt
közvetlenül, a tarkójára szegezett fegyverrel.
Június 16 – Tizenkét héttel korábban
– Marie, a helyes dolgot tetted – mondta
Jeff egy jeges pakolást tartva az arcomhoz. – Az a faszszopó megérdemli a
halált. Soha, de soha nem fogod megbánni, hogy elhagytad.
– Tudom – válaszoltam
szánalmasan. Igaza volt. Miért nem hagytam el Garyt hamarabb? Gimis szerelmesek
voltunk, tizenkilenc évesen összeházasodtunk és mire húsz lettem, már rájöttem,
hogy szörnyű hibát követtem el. Ez eltartott addig, míg most, öt évvel később
felismertem, mennyire szörnyű.
Ma visszakézből egyenesen pofon
vágott.
Ezután már csak tíz percbe
telt, hogy megtegyem azt, amit nem sikerült az együtt töltött évek alatt.
Bedobáltam a ruháimat egy bőröndbe és elhagytam az erőszakos, félrelépő seggét.
– Valahogy örülök, hogy
megtette – mondtam lenézve, az összevagdosott műanyagasztalra anyám
lakókocsijában. Ő jelenleg egy kis vakáción volt a börtönben. Anya élete
bonyolult.
– Mi a fasz, Marie? –
kérdezte Jeff a fejét rázva. – Meghibbantál, hogy így beszélsz.
Az öcsém szeretett, de nem volt
éppen egy költő. Halványan rámosolyogtam.
– Túl sokáig maradtam
vele, csak tűrtem. Szerintem örökké maradtam volna. De, amikor megütött, mintha
felébredtem volna. Átmentem a rémületből, hogy elhagyom abba, hogy többé nem
érdekel. Megtarthat mindent – a bútorokat, a sztereót, minden szart. Csak
örülök, hogy kijutottam.
– Hát, addig maradhatsz
itt, amíg csak szükséges – mondta, körbemutatva a mobil-lakban. Kicsi volt és
nyirkos, fű és szennyes ruha szaga volt, de biztonságban éreztem magam itt. Az
életem nagy részében ez volt az otthonom, és miközben lehet, hogy nem volt
meseszerű gyerekkorom, de nem volt túl rossz egy pár csóró fehér gyerek
számára, akiknek az apja lelépett, mielőtt elkezdték az általánost.
Nos, addig, míg anyának ki nem
készült a háta és el nem kezdett inni. Azután a dolgok elindultak lefelé a
lejtőn. Körülnéztem a mobilházban, próbáltam gondolkodni. Hogy fog ez működni?
– Nincs pénzem – mondtam.
– Nem tudok lakbért fizetni, amíg nem kapok munkát. Gary sosem íratta rá a
nevemet a bankszámlára.
– Mi a fasz, Marie?
Lakbér? – kérdezte megint Jeff a fejét rázva. – Ez a te házad is. Úgy értem, ez
egy szarkupac, de a mi szarkupacunk. Itt nem kell lakbért fizetned.
Rámosolyogtam, ezúttal igazi
mosollyal. Lehet, hogy Jeff egy drogos, aki az élete kilencven százalékát azzal
tölti, hogy videójátékokkal játszik, de van szíve. Hirtelen olyan hihetetlen
szeretetet éreztem iránta, hogy nem tudtam visszatartani. Eldobtam a jeget és
rávetettem magam, hevesen megöleltem. Félszegen körém fonta a karjait
viszonzásként, bár ez láthatóan összezavarta és kicsit megijesztette.
Sosem voltunk valami ölelkezős
család.
– Szeretlek Jeff –
mondtam.
– Ja, aha – motyogta,
idegesen elhúzódott tőlem, de egy kis mosollyal. A pulthoz sétált, kihúzta a
fiókot és kivett egy kis üvegpipát és egy kis csomag füvet.
– Akarsz egy kicsit? –
kérdezte. Aha, Jeff szeretett engem. Nem osztozkodott akárkivel. Nevettem és
megráztam a fejem.
– Passz. Holnap reggel
elkezdem a munkakeresést. Nem akarok megbukni egy drogteszten.
Vállat vont és besétált a
nappaliba – ami egyszerre volt az étkező, az előszoba és a folyosó is –, és
leült a kanapéra. Egy másodperc múlva az óriási, nagyképernyős tévéje életre
kelt. A csatornák közt váltogatott, míg meg nem találta a birkózást, nem a
sportot, hanem ahol vicces jelmezeket viselnek és olyan, mint egy szappanopera.
Gary valószínűleg ugyanezt nézte odaát a házunkban. Jeff szívott pár slukkot és
aztán letette a pipát és a kedvenc halálfejes Zippóját a dohányzó asztalra.
Aztán felvette a laptopját és felnyitotta.
Elvigyorodtam.
Jeff mindig is nagy ász volt,
ha számítógépekről volt szó. Fogalmam sem volt, mivel keresi a pénzét – bár
gyanítottam, hogy épp annyit csinált, amiből megélt és nem éhezett. A legtöbb
ember, Garyt is beleértve, azt gondolta, hogy egy vesztes. Talán az volt. De
nem érdekelt, mert akárhányszor szükségem volt rá, ott volt nekem. És én
mindig ott leszekneki, ígértem meg magamnak. Kezdve azzal, hogy kitakarítom
a helyet és veszek némi igazi ételt. Amennyire meg tudtam állapítani, a srác
pizzán, Cheetoson és mogyoróvajon élt.
Néhány dolog sosem változott.
*
* *
Rengeteg munkámba került, míg kitakarítottam a
lakókocsit, de élveztem minden percét. Persze hiányzott az anyám, de be kellett
vallanom (ha csak magamnak is), hogy a hely sokkal kényelmesebb volt nélküle. Ő
szörnyű szakács, mindig lehúzza a rolókat és sosem húzza le a vécét.
Ó, és akármihez nyúl, az teljes
káoszba és drámába torkollik.
Jeff sem húzza le a vécét, de
valami oknál fogva az nem zavart annyira. Talán azért, mert nemcsak, hogy a
nagyobb szobát adta nekem, hanem egy meglepően nagy köteg pénzt dugott a
pénztárcámba az első reggel és homlokon puszilt hogy szerencsém legyen, amikor
elmentem munkát keresni. Munkát kellett találnom annak ellenére, hogy egy
csúnya zúzódást viseltem az arcomon Gary kis szerelmi csapásától.
– Fantasztikus leszel,
tesó – mondta Jeff a szemeit dörgölve. Meghatódtam, hogy kikelt az ágyból
kikísérni engem. Nem volt az a reggeli ember. – Veszel nekem sört hazafelé? És
olyan kávéfilter dolgot… kifogytam, és most már a papírtörlőből is. Nem tudom,
hogy a vécépapír jó lesz-e és szükségem van a koffeinemre.
Megrándultam.
– Majd én foglalkozom a
bevásárlással – mondtam gyorsan. – És a főzéssel – tettem hozzá a mosogató felé
nézve, ami tele volt tányérokkal. És edényekkel. És valami zölddel, ami talán a
rák ellenszerét tartalmazza…
– Csodás – motyogta, aztán
megfordult és visszabotorkált a szobájába.
Most eltelt két hét, és a
dolgok jobbra fordultak. Először is, elég haladást értem el a házban ahhoz,
hogy többé nem félek ráülni a vécére, vagy használni a zuhanyt. A következő
projektem az udvar volt, amit már legalább két éve nem kaszáltak le. Lett egy
munkám is a Little Britches[2]
óvodában, amit a régi barátom, Cara anyukája, Denise vezetett. Megszakadt a
kapcsolatunk Carával, amikor ő főiskolára ment, de időnként találkoztam az
anyjával és mindig kérdeztem felőle. Cara elvégezte a jogi egyetemet és munkát
kapott New Yorkban egy nagymenő cégnél. Az anyja néha mutatott nekem képeket
róla és Cara úgy nézett ki, mint egy tévés ügyvéd, dizájner kosztümben és
divatos cipőben.
De én nem. Nekem is olyan jó
jegyeim voltak, mint neki, de én szeeeerelmes voltam Garybe, így lefújtam a
főiskolát. Jó gondolkodás.
Mindegy, Denise óvatosan
megkérdezte, hogy még Garyvel vagyok-e, a foltomra kent alapozót nézve.
Elmeséltem neki az új életkörülményeimet és ennyi volt.
Szóval, lett egy munkám és bár
nem fizetett sokat, de szerettem a gyerekekkel dolgozni és még egy kis
bébiszittelést is elkezdtem csinálni esténként, különböző családoknál, akik
napközben a Little Britchesbe hordták a gyerekeiket. Jeff szerette, hogy ott
voltam, mert főztem és takarítottam, és megcsináltam a mosást. Ezt Garynek is
megcsináltam, de ő sose köszönte meg.
Nem, ő csak azon rinyált, hogy
mit csináltam rosszul.
Aztán elment és megbaszta a
kurváját.
*
* *
Aznap háromkor végeztem a munkában, így
hazamentem és kenyeret csináltam. Évek alatt tökéletesítettem a technikámat –
egy alap franciakenyér recepttel kezdtem, de egy tonna fokhagymát, olasz
fűszernövényeket, öt különböző fajta sajtot adok hozzá és tojásfehérjével kenem
le. A receptből két nagy vekni jött ki és úgy terveztem, hogy spagettivel
tálalom, aminek a tetejére a Denise kertjéből kapott paradicsomot teszem, és a
jellegzetes spenótsalátámmal. Persze közel sem tudtunk annyikenyeret megenni,
de úgy terveztem, hogy a másikat beviszem másnap a munkába a lányoknak.
Denise-nek volt egy hatalmas
kertje a központ mögött és azt mondta, kiszolgálhatom magam. Úgy terveztem,
annyira kihasználom, amennyire csak lehet az évszakváltás előtt. Volt egy
elképzelésem arról, hogy befőzök, de ez valószínűleg nem volt reális. Minden
felszerelésemet Garynél hagytam és nem álltam készen arra, hogy visszamenjek
értük. Nem lépett kapcsolatba velem, mióta elhagytam (ami boldoggá tett) és
hallottam a városban, hogy már be is költöztette Misty Carpentert az ágyunkba
(amitől hányni akartam).
Úgy szerettem gondolni Mistyre,
mint A KURVA, amit csupa nagybetűvel hangsúlyoztam, akármikor írtam valakinek.
Kitettem kelni a kenyeret egy
tálcán a régi piknikasztalunkra és úgy döntöttem, nekilátok a gaznak a tornác
körül. Forróság volt, így bikinifelsőt vettem fel (amire mondhatom, hogy szépen
kitöltöttem az apró kosárméretem ellenére). Felvettem egy ócska munkáskesztyűt,
amit a fészerben találtam és jeges teát töltöttem magamnak, letekertem a kocsim
ablakát, így üvöltethettem a rádiót. Aztán nekikezdtem komoly erőszakos
bűncselekményt elkövetni az összes gazfajta ellen.
Félórával később a gazok
nyerésre álltak, így úgy döntöttem, szünetet tartok. Felmásztam a piknikasztal
tetejére, a lábaimat a padon pihentettem az egyik oldalán és hátradőlve a
kezeimet a fejem fölé téve lelógattam a másik oldalán. Fantasztikus érzés volt
ilyen nyugodtnak és szabadnak lenni a saját kertemben, nem törődve a világgal.
Természetesen, akkor bukkant
fel az összes motoros.
*
* *
Persze hallottam őket jönni, de nem olyan hamar,
mint gondolnád, mert eléggé fel volt tekerve a zene. Nem vettem észre, hogy
társaságunk van, míg már félúton jártak a feljárónkon, ami a főbérlőnk
gyümölcsösén kanyargott keresztül. Elképedten felültem és hátradőltem a
karjaimra. Általában tetszett, hogy a semmi közepén lakunk szomszédok nélkül.
Most nagyon egyedül éreztem magam.
Kik voltak ezek a fickók?
Eszembe se jutott, hogy
csillogok az izzadságtól és bikinifelső van rajtam, míg le nem állították a
motorokat, le nem vették a sisakokat és meg nem fordultak, hogy megnézzenek.
Hogy teljessé tegyem a saját közhelyemet, a Def Leppard-tól a Pour Some
Sugar on Me szólalt meg a rádióból. Megrándultam – biztos úgy néztem ki,
mint egy csóró fehér hercegnő a pokolból, aki bikiniben sütkérezik a
lakókocsija előtt, idejétmúlt rockot hallgatva. Szinte éreztem, ahogy a
tekintetük végigkúszott rajtam, és míg hárman értékelték a látványt, az az egy
volt középen, aki igazán megragadta a figyelmemet. Nagy férfi volt. Nemcsak úgy
értve, hogy magas (hisz az volt – legalább 195 centi magas volt, szemben az én
pici 162 centimmel), hanem nagy is. Széles vállak, izmos karok, törzsi
tetoválásokkal mindkét csuklója és bicepsze körül. Fogadni mertem volna, hogy
nem tudnám a két kezemmel átfogni azokat a karokat, és a vastag combokat meg
akartam szorítani… és talán megnyalni.
Leszállt a motorjáról és felém
sétált, a szemei fogva tartottak. Meglepő melegséget éreztem a combjaim között.
Őszintén szólva, már nagyon régen éreztem szexuális vágyat. Az utóbbi néhány év
Garyvel a legjobb esetben frusztráló volt, és fájdalmas a legrosszabban. De
valami abban, ahogy ez a motoros parádézott, kitöltötte a teret és még a
levegőt is maga körül a jelenlétével, váratlanul ért és egyenesen bekopogott….
Nos, hát tudod.
A mellbimbóim megkeményedtek és
egy kicsit meginogtam, amikor megállt, az egyik ujjával a vállamtól befelé
végigsimította a kulcscsontomat, aztán le a melleim között, súrolva az
oldalait. A szájához emelte, megkóstolva a verejtékemet. Motorolaj és szexszaga
volt.
Szent szar.
– Hé, édes popsi– mondta. Ez
megtörte a varázst. Édes popsi?
Milyen átokverte fickó hív így egy lányt, akivel sosem találkozott
még?– Itt van az embered? Beszélnünk kell.
Hátracsúsztam az asztalon, el
tőle, majdnem leestem igyekezetemben. A zene hirtelen abbamaradt, és én elnézve
mellette láttam, hogy az egyik haverja benyúlt a kocsimba és kivette a
kulcsaimat a kocsiból. Betette a zsebébe. Jaj, ne.
– Úgy érted, Jeff? A
városban van – válaszoltam, próbáltam összeszedni magam. A fenébe, be kellett
vallanom, hogy egyedül vagyok? Nem igazán volt választásom. Úgy értem, mondhattam
volna, hogy be kell mennem, kihívni Jeffet és aztán bezárom az ajtót, de a
lakókocsi harminc éves volt. A retesz már gyerekkorom óta el volt rozsdásodva.
Nem említve, hogy náluk voltak a kulcsaim. – Miért nem vártok idekint, míg
felhívom?
A nagy ember engem figyelt, az
arca hűvös volt és kifejezéstelen, Úgy döntöttem, nem vagyok teljesen biztos
abban, hogy ember. Sokkal inkább Terminator. Nem akarván a szemébe nézni, a
tekintetemet levittem a mellényére. Viharvert, fekete bőr, sok felvarróval. Az
egyik különösen megragadta a figyelmemet, egy fényes vörös rombusz, benne egy
egyes szám mellette százalékjellel. Nem tudtam, mit jelent, de abban elég
biztos voltam, hogy be akarok menni a házba és felvenni még ruhát.
Talán egy burkát.
– Persze, bébi – mondta,
elterpeszkedve leült a padon. A barátai odaballagtak hozzá.
– Mit szólnál egy italhoz,
kislány? – kérdezte egyikük, egy magas férfi, rövid sötét hajjal és elképesztő
kék szemekkel. Bólintottam és lassan a lakókocsi felé sétáltam, minden egyes
önkontrollomat felhasználva, hogy ne kezdjek el futni. Hallottam, hogy nevetnek
mögöttem. Nem barátságos nevetéssel.
Szerencsére Jeff ezúttal az
első próbálkozásra felvette a telefonját.
– Néhány fickó van itt,
hogy találkozzon veled – mondtam kilesve a konyhaablakon, vigyázva arra, hogy
összehúzva tartsam a kifakult, kis, repülő zöldségekkel díszített függönyt. –
Motorosok. Szerintem veszélyesek lehetnek. Számomra gyilkosoknak tűnnek, de
szeretném azt hinni, hogy őrült vagyok. Kérlek, mondd, hogy paranoiás vagyok.
– Bassza meg… – válaszolta
Jeff. – A Reapers MC, Marie, és ők nem baszakodnak. Tedd, amit mondanak, de ne
menj túl közel hozzájuk. Bármit csinálsz, ne érj hozzájuk vagy beszélj velük,
amíg ők meg nem szólalnak először. Még csak rájuk se nézz. Csak térj ki az
útjukból. Húsz percen belül otthon leszek.
– Mi az az MC?
– Motoros Club. Légy
nyugodt, oké?
Jeff letette a telefont.
Most már tényleg megijedtem.
Azt vártam, hogy kinevet, és azt mondja, ezek csak ártalmatlan pasasok, akik
szeretnek motorozni és vagánykodni. Azt hiszem, ez volt az igazság. Beszaladtam
a szobámba és felvettem egy bő pólót, amiben szerettem aludni. Ledobtam a
rövidnadrágomat és felvettem egy caprit, a hosszú, sötétbarna hajamat
hátrafogtam egy rendetlen kontyba. Egy gyors pillantás a tükörbe eléggé
meggyőzött arról, hogy túlságosan aggódtam – lehet, hogy durvák és kétértelműek
voltak velem szemben, de nem én voltam álmaik nője. Koszfoltos volt az arcom,
az orrom fényes pirosra égett és valahogy lett egy hatalmas karcolás az
arcomon. Ez kellemes kontrasztot alkotott a halványuló sárga és lila folttal,
amit Gary adott nekem.
A kezem remegett, ahogy három
nagy műanyagpohárba jeges teát töltöttem azon tűnődve, hogy tegyek-e bele
cukrot. Úgy döntöttem, hogy egy csészébe teszek cukrot és bele egy kanalat.
Aztán két poharat a felsőtestem és a jobb karom közé fogtam, a harmadikat pedig
a kezembe vettem. A bal kezemmel felkaptam a cukrot és néhány óvatos manőverrel
sikerült kijutnom az ajtón. Halkan beszélgettek, amikor kimentem, figyelték,
ahogy az asztalhoz sétálok. Ragyogó mosolyt erőltettem az arcomra, olyat,
amilyet akkor viseltem, amikor a gimiben pincérnősködtem. Meg tudtam csinálni.
– Felhívtad az emberedet?
– kérdezte a nagydarab. Ránéztem, elfelejtve, hogy kerüljem a tekintetét, mert
a szemei olyan mélyek és élénkek és zöldek.
– Az emberemet? –
kérdeztem.
– Jensent.
A fenébe, ezt elfelejtettem.
Azt hitték, Jeff barátnője vagyok. Meg kellene mondanom nekik? Nem tudtam
eldönteni. A motorost figyeltem, próbáltam kitalálni, mi a legbiztonságosabb válasz.
Anélkül találkozott a tekintetünk, hogy az övé bármit is elárult volna. A haja
lófarokba volt fogva és az állát sűrű, sötét borosta fedte. A hülye testem
megint riadót fújt, ahogy azon képzelegtem, vajon milyen érzés lenne az a
borosta, ha lassan végigsimítanám rajta az ajkaimat.
Valószínűleg átkozottul nagyon
jó.
– Kislány, válaszolj a
kibaszott kérdésre – mondta a kékszemű férfi. Megugrottam, a pólómra borítva
egy kis teát. Persze eláztatta a jobb cicimet és a bimbóm azonnal kidudorodott,
ahogy a jeges ital eltalálta. A nagydarab fickó szemei követték, a tekintete
elsötétült.
– Jeff úton van – mondtam,
sikerült nem dadognom. – Azt mondta, húsz percen belül itt lesz. Hoztam nektek
teát – tettem hozzá együgyűen. Nagydarab Fickó kinyúlt és elvette a kezemből a
poharat. Ezzel bajban hagyott, mert a másik szabad kezem nélkül nem tudtam
letenni a másik két poharat. Vagy odaadhattam volna neki a cukrot vagy
áthajolhattam volna felette, hogy az asztalra tegyem. Meglehetősen biztos
voltam abban, hogy nem ezt akarom csinálni.
Megoldotta helyettem a
problémát, mert megint kinyúlt és az ujjait az egyik, testemhez szorított pohár
köré fonta. Mindenféle bizsergést éreztem, ahogy a hideg műanyag és a bőröm
közé csúsztatta őket, lefagyva álltam, míg megismételte a mozdulatot. Aztán
elvette a cukrot. Megfogta a kezemet és a combjához húzott, mígnem a hasam
majdnem hozzáért az arcához.
Nem kaptam levegőt.
Felnyúlt, hogy megfogja az
állam, elfordította a fejem, így tanulmányozhatta a foltot. Visszatartottam a
lélegzetemet, azt kívánva, hogy ne kérdezzen róla. Nem tette. Ehelyett a
derekamra tette a kezét, lassan dörzsölgette le és fel a csípőm ívét. Minden
erőmre szükségem volt, hogy ne hajoljak előre és ne nyomjam bele az arcába a
melleimet.
– Jensen csinálja ezt
veled?
A fenébe. El kellett nekik
mondanom, nem hagyhattam, hogy úgy tűnjön, Jeff bánt engem. Ő nem érdemelte
ezt.
– Nem, ő sose tenne ilyet.
Jeff, az öcsém – mondtam gyorsan, elpirulva elhúzódtam. Aztán megfordultam és
befutottam a házba.
*
* *
Az asztalnál ülve teáztak és beszélgettek, míg
Jeff haza nem ért. Úgy tűnt, mintha órákba telt volna, pedig rekordidő alatt
csinálta meg. Egyszer a nagydarab pasas kinyúlt és benézett a kenyértésztára
tett törlő alá, ami abban a veszélyben volt, hogy túlságosan megkel, ha nem
teszem hamarosan be a sütőbe.
Basszus.
De mégsem megyek ki. Nem, amíg
el nem mennek.
Sajnos, úgy tűnt, nem volt
kedvük elmenni. Amikor Jeff megérkezett az öreg Firebirdjével, mind körbeállták
és beszélgettek egy darabig. Aztán mindannyian felkerekedtek és elindultak a
bejárati ajtó felé. Nagydarab Fickó az ablakom felé nézett, és még ha tudtam
is, hogy nem láthatott, úgy tűnt, a tekintete fogva tartja az enyémet.
Amikor bejöttek, Jeff
mosolygott és nyugodtnak tűnt. A többiek is. Minden barátságos volt és én
összevontam a szemöldökömet, azon tűnődve, hogy csak én képzeltem-e, mennyire
komoly volt velem a telefonban.
– Tesó, a társaim maradnak
vacsorára – jelentette be nagyképűen. – Jobb lesz, ha behozod a kenyeret,
szerintem már megkelt. Srácok, imádni fogjátok, Marie kenyere csodálatos.
Kibaszott jó vacsit fog összedobni.
Kissé reszketve mosolyogtam rá,
elátkozva őt a fejemben. Mi a fene? Persze, főztem rá, de nem akartam főzni
ennek a bandának. Megijesztettek, ami a testem engedetlen vágyával párosult,
hogy ráugorva megdöngessem a Nagydarab Fickót. De nem hittem, hogy ki tudtam
volna bújni ez alól, nem anélkül, hogy megtörjem a kis látszatunkat, miszerint
semmi furcsa nincs abban, ha három ijesztő motoros csávó bukkan fel a semmiből.
Ezenkívül a kenyér tönkremenne,
ha nem csinálnám meg hamarosan. Spagettiszósz rotyogott a tűzhelyen és
csodálatos illata volt. Még csak azt sem állíthattam, hogy túl meleg volt a
sütő használatához, mert volt néhány olyan kisablakos klímaberendezésünk, amik
úgy zúgtak, mint a gőzmozdony, szóval a belső tér elég kényelmes volt. A
férfiak elhelyezkedtek a nappaliban, kivéve a Nagydarab Fickót, aki kihúzott
egy széket a konyhapultnál, ami egyben az asztalunk is volt. Leült, a hátát a
falnak vetette és keresztbe fonta a karjait maga előtt.
Egész idő alatt nézhette, ahogy
főzök és közben követhette az eseményeket a nappaliban.
Kiszaladtam a kenyérért, míg
Jeff bekapcsolta a tévét. Mire visszaértem, már valami harc ment. Ezúttal nem
birkózás, de igazi küzdelem valami ketrecben.
– Hozz néhány sört, édes popsi – mondta a harmadik
srác, egy sötéthajú, kissé pattanásos arccal. Beharaptam az ajkamat. Tényleg
nem tetszett, hogy így neveznek. Nemcsak mert lealacsonyító volt, hanem mert
valami kellemetlen vonzata volt annak, ahogy mondta. De Jeff rám nézett és azt
tátogta, „kérlek”, így letettem a kenyeret, odamentem a hűtőhöz és kivettem
négy sört. Nagyrészt figyelmen kívül hagytak, míg a vacsorát készítettem,
kivéve a Nagydarab Fickómat. Valahányszor felnéztem, láttam, hogy engem figyel,
tűnődően. Nem mosolygott, nem szólt hozzám, semmi. Csak tanulmányozott, különös
figyelmet szentelt a melleimnek (kisebbek, de a legtöbbhöz képest hetykébbek)
és a seggemnek (kicsit nagyobb, mint szeretném).
Fogtam egy sört magamnak is,
egy idő után ellazultam és sodródtam. Gondolom, fel kellett volna háborodnom,
hogy csak ott ül, kirívóan figyel, de valahogy jó érzés volt, hogy egy férfi
értékelt.
Olyan régen volt már.
Mire kivettem a kenyeret a
sütőből, a tévében lévő küzdelem is véget ért. Kitettem néhány alátétet a
tésztának és a szósznak és elővettem a salátát. A pasik úgy estek neki az
ételnek, mint az éhező állatok.
– Ez csodálatos – mondta a
kékszemű férfi, mintha most venne először emberszámba. Erős, kidolgozott
arcvonásai voltak és szerintem eléggé dögös volt idős ember létére. – Tényleg
tudsz főzni. Az old ladym főzött így.
– Köszi – mondtam remélve,
hogy nem pirultam el. Lehet, hogy ez volt életem legfurcsább vacsoraestje, de
szerettem olyanoknak főzni, akik értékelték a jó ételeket. Igazából a
középiskola alatt úgy terveztem, hogy szakácsiskolába megyek majd.
Kösz a semmit, Gary.
Nagydarab Fickó nem mondott
semmit, de észrevettem, hogy másodszor és aztán harmadszor is szedett
mindenből. Amíg végeztek, elkezdtem takarítani, de átnyúlt a pult felett és
megfogta a karom.
– Talán elmehetnél
kocsikázni – mondta, az állával az ajtó felé intett. – Üzleti ügyünk van.
Jeff felé néztem, aki
engesztelő mosollyal nézett rám.
– Nem bánod, Marie? –
kérdezte. Megráztam a fejem, bár éreztem egy kis szúrást, hogy úgy megyek el,
hogy még a nevüket sem tudtam meg. Valahogy a vacsora alatt már nem
rémisztettek meg, sőt félelmetesen emberivé váltak. Ám tudtam, hogy mikor
vagyok nemkívánatos, és tartoztam azzal Jeffnek, hogy nem okozok bajt. Szélesen
rámosolyogtam mindenkire és az ajtóhoz mentem, felkaptam a táskámat a mellette
lévő fogasról.
– Hát, öröm volt
találkozni, öm…
Mr. Kék Szem, akinek, mint
észrevettem az „Elnök” szó volt a mellényére írva, vigyorgott.
– Picnic vagyok, ők pedig
a testvéreim, Horse és Max – mondta.
Ránéztem Nagydarab Fickóra. Horse?
Micsoda név volt ez? És igazán nem néztek ki testvéreknek…
– Örülök a találkozásnak,
Mr. Picnic – mondtam visszatartva a kérdéseimet.
– Csak Picnic. Még egyszer
kösz a vacsorát.
Horse felállt.
– Kikísérlek a kocsidhoz –
mondta, a hangja halk és rekedtes volt. Jeffnek elkerekedtek a szemei és
megrázta a fejét, aztán megnyugodott. Picnic tudálékosan vigyorgott rám.
– Csak nyugodtan,
várhatunk – mondta Horse-nak, kivette a zsebéből a kulcsaimat, odadobta nekem.
Kisétáltam a késő esti meleg napsütésbe, Horse követett. Megragadta a kezemet,
az asztalhoz vezetett. A szívem hevesen dobogott minden egyes lépéssel.
Fogalmam sem volt, mi fog történni, de egy részem tényleg azt akarta, hogy
megérintsen.
Talán.
Valószínűleg nem.
Francba.
Horse a hónom alá tette a
kezeit és felültetett az asztalra. Aztán végigsimított az oldalamon, beékelte
őket a lábaim közé és finoman széttolta a térdeimet. Közéjük lépett és felém
hajolt.
Meglehetősen biztos voltam
abban, hogy közel vagyok a szélütéshez.
– Nem hiszem, hogy ez egy
jó ötlet – mondtam, és kalapáló szívvel visszanéztem a házra. Jeffnek nem
tetszene. Horse veszélyes volt. Éreztem rajta. Komolyan. A finom bőr, a könnyű
izzadtság és férfi illata alatt ott volt a tiszta baj csípőssége. – Úgy értem,
mindenki rád vár, igaz? Én csak úgy elmehetek, felejtsük el ezt, oké?
Nem mondott semmit, csak
figyelt azzal a hűvös, kifejezéstelen arcával.
– Te így akarod játszani, édes popsi?
– Nem vagyok az édes
popsid– csattantam fel, összehúzott szemekkel. Utáltam, hogyha ilyesminek
neveznek. Gary állandóan ezt csinálta. Miért hívtak így továbbra is?
A pokolba vele és a pokolba
Garyvel is.
Férfiak.
– Menj a picsába! –
mondtam rábámulva.
Horse elnevette magát, a hang
hirtelen és hangos volt a csendben, ami visszarántott a valóságba. A kezeit a
derekam köré fonta, a testéhez rántott, ahol az ágyékom rögvest nekiütközött
valaminek, aminek egy meglehetősen egészséges erekciónak kellett lennie.
Megforgatta a csípőjét az
enyémen, lassan felfelé húzva, keresztül a csiklómon. Szégyellem bevallani, de
akkor és ott benedvesedett a bugyim, ahelyett, hogy tökön rúgtam volna, mint
valami értelmes lány. Előrehajolt és én visszatartottam a levegőt, várva, hogy
megcsókoljon. Ehelyett a fülembe suttogott.
– Csinos popó. Édes. Popsi.
Nem tetszett a hangneme, szóval
megharaptam a fülét. Erősen.
Hátraugrott és én azon
tűnődtem, hogy meg fog-e ölni. Ehelyett olyan erősen kezdett el nevetni, hogy
azt hittem, meghúzhatja egy izmát. A homlokomat ráncoltam, ő pedig felemelte
mindkét karját, hogy megadja magát.
– Vettem, el a kezekkel –
mondta, szórakozottan megrázva a fejét. – Játsszuk, ahogy neked tetszik. És
igazad van, üzleti ügyünk van. Kocsikázz egy órát, annak elégnek kell lennie.
Lecsúsztam az asztalról és
megkerültem. A sarkamban volt, míg a kocsimhoz mentem. Kinyitottam az ajtót és
majdnem beszálltam, de a kíváncsiságnak ugyanaz a része, ami egész életemben
bajba kevert, elnyomta az önfenntartó-ösztönömet. Megálltam az ajtónyílásban, a
tetőn át néztem rá.
– Horse nem az igazi
neved, ugye?
Rám mosolygott, a fogai fehérek
voltak a sötétben, mint egy farkasé.
– Felvett nevem, így
ismernek az utcán, az utakon – válaszolt, áthajolt a kocsim tetején. – Így
működnek a dolgok a világomban. A polgároknak is van nevük. Nekünk utcai nevünk
van.
– Ez mit jelent?
– Akkor adják neked,
amikor elkezdesz motorozni – mondta hanyagul. – Sokféle dolgot jelenthet.
Picnic azért kapta a nevét, mert rendezett egy nyamvadt pikniket egy lotyónak,
aki elcsavarta a fejét. Az megette a kajáját és megitta a piáját, aztán
felhívta a faszfej pasiját, hogy menjen érte, míg Picnic vizelt.
Grimaszoltam erre a
pimaszságra, próbáltam megérteni.
– Ez… kellemetlennek
tűnik. Miért akarna erre emlékezni?
– Mert amikor a faszfej
felbukkant, Picnic áttolta a fejét egy piknikasztalon.
Elakadt a lélegzetem. Ez nem
hangzott jól. Meg akartam kérdezni, hogy a sráccal minden rendben volt-e, de
valószínűleg nem akartam tudni a választ.
– És Max?
– Amikor berúg, néha
kigúvadnak a szemei és kurvára őrültnek néz ki, mint Mad Max.
– Értem – válaszoltam a
férfira gondolva. Azt hiszem, tényleg úgy nézett ki, mit Mad Max… Határozottan
nem akartam részegen látni.
Súlyos csend telepedett közénk.
– Akkor nem kérdezed meg?
Összehúzott szemekkel
tanulmányoztam. Rossz előérzetem volt ezzel kapcsolatban. De a szavak
kicsúsztak a számon, végképp nem tudtam befolyásolni.
– Szóval, miért neveznek
Horse-nak?
– Mert akkora van, mint
egy lónak – válaszolta vigyorogva.
Bevágódtam a kocsimba és
becsaptam az ajtót. A nyitott ablakon át hallottam a nevetését, ahogy kilőttem
a felhajtóról.
Második fejezet
Szeptember 17. – Napjainkban
Fordította:
Red Ruby
– Annyira
sajnálom, tesó – mondta Jeff, a szavak tompán jöttek ki véres, duzzadt ajkai
közül. Hiányzott egy foga? Körülnéztem a szobában, és képtelen voltam
elhinni, hogy ezek az emberek – akik közül kettőnek főztem, egynek pedig a
főzésnél sokkal többet tettem –, tényleg azzal fenyegetőznek, hogy megölik a
bátyámat. Ez tényleg megtörténhet?
Picnic egyenesen rám nézett, és rám kacsintott.
– Kisöcsi rossz fiú volt – mondta. – Lopott tőlünk. Tudsz erről
valamit?
Gyorsan megráztam a fejem. Egy zacskó leesett a karomról, almák estek
ki belőle, és gurultak végig a padlón. Az egyik eltalálta Horse lábát. Nem
pillantott le, csak megőrizte azt a hűvös, komoly arckifejezést, amit már
annyiszor láttam az arcán. Ez frusztrált – legszívesebben ráordítottam volna,
hogy mutasson valami kibaszott érzelmet. Tudtam, hogy vannak neki. Hacsak nem
volt az is hazugság.
Ó... Istenem.
Az öcsém ott térdelt a szaros nappalink közepén, véresen és kivégzésre
várva, én pedig csak magamra és Horse-ra tudtam gondolni. Mi a fene bajom volt?
– Nem értem – mondtam gyorsan, Jeff duzzadt, véraláfutásos arcát
nézve, és némán könyörögtem neki, hogy törjön ki nevetésben a nagy tréfán, amit
velem játszanak.
Jeff nem kezdett el nevetni. Valójában a lélegzete úgy hörgött a
szobában, mint egy filmes hangeffekt. Mennyire súlyosan sérült meg?
– Nekünk kellene dolgoznia – mondta Picnic. – Elég jól bánik
azzal a kis laptopjával. De munka helyett a kaszinóban játszik a kibaszott
pénzünkkel. Most meg van mersze azt mondani, hogy elvesztette a pénzt, és nem
tudja visszafizetni nekünk.
Az utolsó négy szót a pisztolya vastag, kerek csövével Jeff tarkójára
mért ütésekkel nyomatékosította.
– Van nálad ötvenezer dollár? – kérdezte Horse, a hangja hűvös és
laza volt. Megráztam a fejem, szédültem. Ó, a francba, ezért próbált Jeff
rávenni, hogy kérjek pénzt Garytől... De ötvenezer? Ötvenezer? Nem tudtam
elhinni.
– Ellopott ötvenezer dollárt?
– Aha – mondta Horse. – És ha nem fizeti vissza most azonnal,
akkor korlátozottak a lehetőségei.
– Azt hittem, barátok vagytok – suttogtam, miközben róla Jeffre
néztem.
– Aranyos kölyök vagy – mondta Picnic. – De nem érted, kik
vagyunk. Van a klub és mindenki más, és ez a hülye faszfej nem tartozik a
klubhoz. Ha baszakodsz velünk, mi is baszakodni fogunk veled. Keményebben.
Mindig.
Jeff szája megremegett, és láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
Aztán összevizelte a nadrágját, szánalmasan terült szét a sötét folt a lábai
között.
– A francba – mondta a tarajfrizkós, koponyatetkós srác. –
Kurvára utálom, amikor összepisálják magukat.
Lenézett Jeffre, és megrázta a fejét.
– Ugye látod, hogy a húgod nem pisálja össze magát? Micsoda kis
rinyagép – mondta undorodva.
– Meg fogsz ölni minket? – kérdeztem Picnicet, próbáltam
gondolkodni. El kellett érnem, hogy embernek lásson, ezt mondták minden
sorozatgyilkosokról szóló tévéműsorban. Volt két lánya, még a képeiket is
láttam. Emlékeztetnem kellett a családjára, arra, hogy ő is ember, és nem
valami Reaper szörnyeteg. – Úgy értem, tényleg megölnéd azokat, akikkel
megosztottad a lányaid képeit? Az egyikük nagyjából velem egyidős, nem igaz?
Nem tudnánk valamit kitalálni? Talán fizethetnénk vagy ilyesmi.
Horse felhorkant, és megrázta a fejét.
– Nem érted édes, ez nem csak a pénzről szól – mondta. – Mi
leszarhatjuk a pénzt. Ez a tiszteletről és a klubtól való lopásról szól. Ha
hagyjuk, hogy ez az aljas mocsok megússza, mind ezt fogja csinálni. Nem
hagyjuk, hogy az ilyen dolgok elsikkadjanak. Soha. Vérrel fizet.
Lehunytam a szemem, éreztem, hogy a saját könnyeim is gyűlnek.
– Jeff, miért? – suttogtam remegve.
– Nem terveztem, hogy elveszítem – válaszolta, a hangja rekedt és
reménytelen volt. – Azt hittem, visszanyerhetem, jóvátehetem valahogy. Vagy,
hogy talán elrejthetem az átutalások között...
– Fogd be a pofád! – mondta Picnic, és szabad kezével a feje
oldalára csapott. – Te nem beszélsz klubügyekről. Még akkor sem, ha mindjárt
meghalsz.
Nyüszítettem, éreztem, hogy remegni kezdek.
– Van más megoldás is – szólt hozzám Horse, még mindig lazán. –
Vérrel fizetni különböző dolgokat jelenthet.
– Ehhez nem kell meghalnia – mondtam gyorsan gondolkodva. – Talán
felgyújthatnád a lakókocsinkat!
Bátorítóan rámosolyogtam. Bassza meg a lakókocsi, Jeffet biztonságban
akartam tudni. És magamat is. A francba, ha megölik Jeffet, engem is meg kell
ölniük.
Tanú voltam. Kibaszottul bassza meg, bassza meg, bassza meg!
– Ó, ezt mindenképp meg fogjuk csinálni – húzta el a száját. – De
az nem vér. Bár tudok valamit, ami az.
– Mit? – kérdezte Jeff, a hangja tele volt kétségbeesett
reménnyel. – Bármit megteszek, esküszöm. Ha adsz egy esélyt, annyi számlát
feltörök neked, hogy el sem hiszed, mire leszünk képesek. Leszokok a
füvezésről, az kitisztítja a fejem, jobb munkát fogok végezni...
A hangja elakadt, amikor Horse felnevetett, a tarajos fickó pedig
megrázta a fejét és Picnicre vigyorgott.
– Te hiszel ennek a seggfejnek? – kérdezte. – Most komolyan,
köcsög, nem túl jó helyzetbe hozod magad, ha elmondod, mennyit lazsáltál.
Jeff nyöszörgött. Oda akartam menni hozzá, hogy átöleljem és
megvigasztaljam, de túlságosan féltem.
Horse kinyújtotta a nyakát, a fejét mindkét oldalra megdöntötte, aztán
megroppantotta az ujjait, mintha bemelegítene egy harcra. Valahogy a Maffiózók
egyik epizódjára emlékeztetett, ami pokolian vicces lett volna, ha történetesen
nem tudtam volna, hogyan végződött az a rész.
– Tisztázzunk néhány dolgot – mondta Horse, kb. tíz évig tartó
szünet után. – Nem fogunk bántani téged, Marie.
– Nem fogtok? – kérdeztem, nem biztos, hogy hittem neki. Jeff
aggódva hallgatott, és gyorsan pislogott a szemében lévő nedvesség ellen.
Néztem, ahogy egy izzadságcsepp végiggördül a homlokán, nyomot hagyva a még
mindig szivárgó véren keresztül.
– Nem – mondta Horse. – Nem csináltál semmi rosszat, nem vagyunk
rád mérgesek. Ez nem rólad szól. Befogod a szádat ezzel kapcsolatban, ha túl
akarod élni, és elég okos vagy ahhoz, hogy ezt tudd. Nem ezért vagy itt.
– Miért vagyok itt?
– Azért, hogy lásd, mennyire komolyan el van baszva a bátyád –
válaszolta. – Mert meg fogjuk ölni, ha nem találja meg a módját, hogy
visszafizesse nekünk. Szerintem megfelelő motivációval talán sikerülhet neki.
– Úgy lesz – motyogta Jeff. – Visszafizetem az egészet, köszönöm
szépen...
– Nem, kétszer annyit fogsz visszafizetni, te faszkalap – mondta
Picnic, és gonoszul oldalba rúgta a nehéz bőrcsizmájával. Jeff a földre zuhant,
fájdalmában felnyögött, én pedig összerezzentem. – Már ha életben hagyunk, ami
teljesen a nővéreden múlik. Ha ő nem lenne, már halott lennél.
A szemem Picnic arcára repült. Fogalmam sem volt, miről beszél, de
bármit megtennék, hogy megmentsem Jeffet. Bármit a világon. Ő volt az egyetlen
megmaradt igazi családtagom, és bár egy idióta volt, de egy kedves ember is,
aki igazán szeretett engem.
– Megteszem – mondtam gyorsan.
Horse felhorkant, a tekintete végigvándorolt a testemen, megállt a
melleimen, majd visszatért az arcomra. Észrevettem, hogy a maradék élelmiszer a
földre hullott, és az öklöm szorosan összeszorult.
– Nem akarod előbb megkérdezni, hogy mi az? – mondta szárazon.
– Öhm, persze – mondtam, tanulmányozva őt. Hogy lehet egy ilyen
gyönyörű férfi ilyen kegyetlen? Éreztem, milyen gyengéd tud lenni a keze, ez
honnan jött? Igazi emberek, emberek, akik együtt nevetgéltek és megosztoztak az
ételen, nem viselkedtek így. Az én világomban nem. – Mit kell tennem?
– Úgy tűnik, Horse egy háziegeret akar – mondta Picnic.
Értetlenül néztem rá. Ő bosszús pillantást vetett Horse-ra. – Neki fogalma
sincs erről, te biztos vagy benne? Nekem munkásnak tűnik.
A tarajos fickó vigyorgott, miközben Horse összehúzta a szemét
Picnicre. Feszültség töltötte be a szobát, és rájöttem, hogy ellentétben azzal,
amit gondoltam volna, a dolgok valószínűleg nagyon gyorsan sokkal rosszabbra
fordulhatnak. Mi van, ha egymás ellen fordulnak? Aztán Picnic megvonta a
vállát.
– Ez a te választásod – szólt hozzám hirtelen Horse. – Ha életben
akarod tartani a hülyegyereket, csomagolj össze egy táskát, és pattanj fel a
motoromra, amikor elindulunk. Azt teszed, amit mondok, amikor mondom, nincs
kérdezősködés és nincs nyafogás.
– Miért? – kérdeztem kifejezéstelenül.
– Hogy desszertet főzhess nekem – csattant fel. A taréjfrizkós
nevetésben tört ki. Tátva maradt a szám – mindezt a desszertért? Tudtam, hogy
szereti az édességet, de nem értettem. Horse a fejét rázta rám, azzal a
frusztált arckifejezéssel, amit néha körülöttem viselt, mintha őrült nőnek
tartana.
– Mit gondolsz, mi a fenéért? – kérdezte feszült hangon. – Hogy
megdughassalak.
❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm!
VálaszTörlésKöszönöm szépen!❤️❤️❤️
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlésKöszönöm
VálaszTörlés