21.-22. Fejezet

 

Huszonegyedik fejezet

Horse

Fordította: Rin

Horse szinte vöröset látott mérgében, amikor meglátta a pisztolyt Marie fejénél. Jensen állt mellette és úgy remegett a keze, hogy Horse azt hitte talán ez is elég lesz ahhoz, hogy meghúzza a ravaszt. A férfi elég erősen betépett, talán metamfetamintól.

Ami kurva rossz hír volt. Talán épp hallucinált is.

A férfinak minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja magát, és ne támadjon Jensenre és ne ölje meg puszta kézzel, de most okosnak kellett lennie.

– Hé – szólt Max, talán kissé túlzottan lazán. Horse rápillantott és beszállt a játékba. – Csak azért jöttünk, hogy megbizonyosodjunk róla, Marie jól van. Attól tartottunk, hogy a Jacks elkapta. Tudjuk, hogy szereted őt és sohasem bántanád, úgyhogy beszéljük meg a dolgot. Ezzel mindenki nyer, nem gondolod?

Jeff magas, őrült hangon nevetett fel.

– Megmutattam neki a bizonyítékokat – mondta. – Mindent tud már arról, hogy mit tettél Afganisztánban azokkal a gyerekekkel. És most meg fogsz halni azért, amit vele tettél.

Horse figyelmen kívül hagyta a mondatait és inkább a hangnemre és a testbeszédét figyelte. Persze hogy nem volt tiszta a célpont. De vajon valahogy eljutna hozzá? Volt már ennél rosszabb helyzetben is, de akkor nem volt ilyen hatalmas a tét.

– Leteszem a fegyverem – mondta, miközben nagyon lassan mozdulva, óvatosan tette le a fegyverét a padlóra. Aztán feltartotta a kezét, hogy megmutassa Jeffnek, hogy teljesen üres. – Max is ugyanezt fogja tenni. Azután pedig elveheted a fegyvert a fejétől. Nem akarok semmilyen balesetet. Beülsz, a kocsijába s már mehetsz is, jól hangzik nem?

Jensen megint felnevetett, miközben megjelent az arcán valami új és borzalmas kifejezés…őszinte vidámság egy csipetnyi kárörömmel.

– Azt akarom, hogy állj középre – parancsolta. – És, csak semmi trükk.

Horse előre lépett még mindig felemelve a kezét. A fegyver remegett Jensen kezében, miközben hátrarántotta Marie-t, messzebb az istálló nyitott közepétől.

Bassza meg!

– Ott jó lesz – mondta Jeff. – Most te jössz – tette még hozzá, most már Max felé fordulva.

Horse hallotta, ahogy Max lépdel mögötte, majd Marie szemei elkerekedtek. Kinyitotta a száját és felsikított, miközben a férfi hátába egy golyó hatolt, a fájdalom robbanásszerűen tört rá, a látása pedig kezdett elsötétülni. Horse a földre zuhant, a vére a szeme láttára terjedt szét mellette. Nem tudott megmozdulni, de a fájdalom, amit érzett minden képzeletet felülmúlt.

Így járt Bagger is, döbbent rá. Egyedül egy vértócsában, tudva azt, hogy a nőjét cserben hagyta. Ezután a gondolatai elszálltak és minden megállt.

Marie

Ahogy Horse a földre zuhant úgy éreztem a világom véget ért. Azt hiszem egy részem még kételkedett benne, hogy a szerelmünk valódi. De többé már nem. Alig vettem észre, hogy Jeff elengedett, csak odarohantam Horse mellé és ellenőriztem a nyakán a pulzusát. Éreztem még, bár a vér egyre gyűlt alatta, nem spriccelt. Ez azt jelentette még volt esélyem.

Felálltam, hogy lássam, ahogy Jeff és Max leeresztett fegyverekkel üdvözlik egymást. Szent szar.

– Csapda volt – jegyeztem meg, mire Jeff rám pillantott.

– Max a belső forrásom. Tudta, hogy ma este itt leszek és azt tervezte, hogy leszállít téged, de sokkal egyszerűbbé vált, amikor Cookie-t hazavitted.

– Túl sokat fecsegsz – szólt rá Max összehúzott szemmel. – Nem bízhatunk meg benne.

Jeff elkeseredve bólogatott.

– Igazad van – monda. – Marie tudom, hogy ez most nehéz neked, de túl fogsz lépni rajta. Még csak néhány hónapja ismered és úgyis csak színjáték volt az egész. Majd meglátod.

– Minden készen áll? – kérdezte Max, mire Jeff bólintott.

– Minden készen áll – mondta. – Még nem vettem le a pénzt a számlákról, nem akartam, hogy ez meglegyen azelőtt, hogy kihoztuk volna őt. Marie fogd a táskákat, mennünk kell.

Felém lökte, aztán félrehúzva Maxet halkan beszélgetni kezdett vele. Mindkét férfi rendkívül izgatottnak tűnt, miközben az egyik munkaasztalon papírokat lapozgattak. Engem ez az egész nem érdekelt, csak találnom kellett valamit, ami elállítja a vérzést. Láttam egy csomó rongyot, viszont eléggé koszosnak tűnt, de gondoltam ráérünk akkor aggódni a fertőzés miatt, ha sikerül a lövést túlélnie. Nem számítana, hogy tisztán tartanám a sebet, ha közben elvérzik.

Amint rászorítottam a rongyokat a sebre és elkezdtem nyomást gyakorolni, megpróbáltam kigondolni a következő lépésemet. Határozottan nem megyek el sehová sem Jeff-fel és Maxszel. Végre felfogtam a valóságot, hogy Jeffet már elvesztettem. Valami nagyon-nagyon elromlott benne és sohasem lennék képes helyrehozni. És még ha sikerülne is, akkor sem akartam többé az életemben tudni. Azok után nem, hogy megölte Horse-t. Vagyis megpróbálta megölni Horse-t.

Még nem halott. Pozitívan kell gondolkodni.

Max és Jeff belemerültek abba, amit tanulmányoztak – nyilván nem jelentettem rájuk veszélyt. Ezt pedig kihasználhatom.

Lenéztem a táskámra és rájöttem, hogy két eszközöm is van. A telefonom és a fegyverem. Bár hívni nem hívhattam, mert meghallottak volna. Talán a 911-et hívhattam volna, bízva abban, hogy ránk találnak, de tekintve, hogy egy mobilról van szó, nem lettek volna elég gyorsak. Felhívhatnám Picnicet remélve, hogy felveszi és hall valami hasznosat.

A karomat Horse mögé csúsztattam, miközben hátat fordítottam nekik.

Rosszul éreztem magam, de szükségem volt egy kis fedezékre, hogy kutathassak a táskámban. És közben a sebre is nyomást kellett gyakorolnom, így keresztbe ráhajolva a teljes súlyommal szorítottam le a rongyokat, miközben gyorsan átkutattam a táskámat.

Elsőnek a telefont találtam meg, levettem róla a hangot és rányomtam Picnic számára. Örökké csengett, majd semmi. A picsába. Hallottam, ahogy a beszélgetésük megváltozik és ráébredtem, hogy kezdek kifutni az időből. Gyorsan felhívtam Maggs számát, miközben a telefont letettem a padlóra Horse mögött, remélve, hogy felveszi és hall is valamit. Ennél többet most nem tehettem.

Most pedig a fegyver.

Horse egy csinos bőrtáskát adott nekem, amiben volt egy rész, kifejezetten a pisztoly számára – kész őrület. Bár ebben a pillanatban kibaszottul hálás voltam érte, mert a huszonkettes pisztolyom ott volt, amint kinyitottam a táskában a reteszt. Most már csak fel kell húzni. Felkészülten hangosan köhintettem, amikor betöltöttem a töltényt és Horse hóna alá csúsztattam a fegyvert.

– El kéne hagynod – szólt mögöttem Jeff. – Meg fog halni ezen, nem tudsz változtatni. Fogd a cuccaid és menjünk.

Megemeltem a mellkasom és mindkét kezemet újra Horse sebére szorítottam. Aztán megpördültem és Jeffet fölém hajolva találtam.

– Nem megyek veled – mondtam a szemébe nézve. – Menjetek el, amíg lehet, és hagyjatok minket. Nem mondom meg ki tette, csak azt akarom, hogy tűnjetek el.

Max kinevetett és Jeff mögé lépett kezében egy papírt tartva. Mosolygott, majd a fejét rázta miközben a kezében lévő papírt tanulmányozta.

– Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerű – rázta a fejét Max. Jeff hátra fordulva rávigyorgott és a mániákus csillogás visszatért a szemébe. – Egy zseni vagy. Készen állunk még azután is, hogy a kartellt kifizetjük.

– Csak azért ilyen könnyű, mert annyi időt töltöttem a létrehozásával – mondta Jeff elégedettnek tűnve, bár észrevettem, hogy a keze újra remegni kezdett. Persze az ujját a ravaszon tartotta, mintha erre lett volna szükségem.

– Pokoli jó munkát végeztél – dicsérte Max. – Ez egy remekmű.

Jeff elvigyorodott a bókra.

– Nagyon örülök, hogy szeptemberben nem rám hallgattak – folytatta Max, rám nézett és szinte szeretetteljesen rám mosolygott – Ezt a pasidnak kell megköszönni Marie. Hónapokkal ezelőtt meg akartalak ölni Jeff. Gondoltam, hogy le fogsz leplezni, de soha nem számítottam egy ilyen végeredményre, mint ez. A francba. Igazán sajnálom, de semmi személye, oké?

Jeff értetlenül nézett Maxre. Nem látta, ahogy a motoros keze felemelkedik, és tíz percen belül már másodszor találtam magam azon, hogy túl későn kiáltok figyelmeztetésként valakinek, akit szerettem.

Jeff feje szét robbant. Szó szerint felrobbant, a darabok szerte szét repültek. Egy része az arcomba csapódott, amit szinte észre sem vettem, mert amikor Max lelőtte Jeffet, az ő keze görcsbe rándult és a saját fegyverén is meghúzta a ravaszt. Szinte rögtön felhangzott egy újabb lövés és éreztem, hogy a karom tűzvonalba került. Nem vettem, róla tudomást. A bátyám halott volt, a szeretőm majdnem halott és nagyon-nagyon rossz érzésem volt azzal kapcsolatban, hogy nemsokára én is halott leszek.

Max lenézett rám és a fegyverét a lábához ütögette. Ugyanazt a zavart arckifejezést láttam rajta, mint akkor este, amikor megtámadott.

– Meg fog halni – monda Max, és elgondolkodva nézett Horse-ra. – Az öcsédnek igaza volt ebben. Akár el is engedhetnéd, mert a vére összekeni a ruhádat.

– Mi bajod van? – suttogtam. – Miért csinálod ezt?

Megvonta a vállát.

– Pénz? Mi más? Tűnj el az útból, hacsak nem akarod, hogy téged is lelőjelek. Előbb meg akarlak dugni. De a te döntésed.

A szemem hatalmasra kerekedett, amikor felemelte a pisztolyt és Horse fejére célzott.

Ez az. Horse-nak már nem volt több ideje. Szükségem volt egy kis figyelemelterelésre, csak egyetlen másodpercre.

– Istenem! Csupa vér vagyok! – sikítottam hirtelen, és elvettem a kezem Horse-ról, hogy letépjem magamról a pólómat és melltartómat. Max tekintete rögtön a melleimre tévedt, miközben a kezem a pisztolyomért nyúlt. Egy pillanat alatt ezernyi emlék villant be a gondolataimba, de az egyetlen, ami megmaradt az Horse hangja volt, az első nap, amikor megtanított lőni.

Ne feledd el, hogy amint ezt emberre szegezed egyenesen a szívébe lősz és azért lősz, hogy megöld. Sohase fogj fegyvert, ha nem akarsz véget vetni egy életnek.

Felemeltem a pisztolyomat és egyenesen Max szívére céloztam, ahogy már több százszor is gyakoroltam. Nem is gondoltam semmire, miközben újra és újra meghúztam a ravaszt, amíg ki nem fogytam a töltényekből.

Jeffhez hasonlóan Max is meghúzta a ravaszt, amikor meghalt, épp csak annyira esett lejjebb a keze, hogy nem talált el minket. Odakúsztam a testéhez a fegyveréért és magammal vittem Horse-hoz, miközben a rongyokra ülve felvettem a telefonom.

– Maggs ugye ott vagy? – kérdeztem.

– Mi történt? – követelte, a hangja egyenletes és nyugodt volt. Úgy látszik Maggs nyugodtan tűri a lövöldözést. – A srácok úton vannak, legfeljebb két perc és ott lesznek. GPS volt a kocsidban. Jól vagy?

– Horse-nak mentő kell – mondtam remegő hangon. – Azt hiszem, még életben van. Max és Jeff meghalt. Kérlek, ments meg minket Maggs. Nagyon, nagyon félek.

Az istálló ajtaja kivágódott előttem, ledobtam a telefonomat és felemeltem Max fegyverét és Picnicre, Bam Bamre, Duckra, Rugerre és még néhány másik fickóra céloztam, akiket a fegyverraktárban láttam, vagyis srácok egy másik kartelltől.

– Zsarukat és mentőt akarok – mondtam, és a hangom talán gyenge volt, de a kezem nem.

Picnic felmérte a helyszínt, arca sokkal nyugodtabbnak látszott, mint amilyen valójában volt.

– Max megpróbálta megölni Horse-t – meséltem. – Megölte Jeffet. Egyikőtökben sem bízom. Mentőt akarok Horse-nak és azt, hogy tűnjetek el innen.

– Kicsim fogalmam sincs mi történt – mondta lassan Picnic. – De hagynod kell, hogy segítsünk Horse-nak. Tedd le a fegyvert.

– Kibaszottul biztos, hogy nem teszem – válaszoltam. – Max hátba lőtte. Kurvára lelövöm bármelyikőtöket, aki hozzá mer éri. Mentőt. Azonnal.

– Már úton vannak – mondta Picnic. – Bam már hívta őket. De ha ott ülsz és fegyvert fogsz ránk, amikor a zsaruk kiérnek, az sokkal nehezebbé teszi, hogy elintézzék Horse-t. Ő a testvérünk, nem fogjuk bántani.

– Max is a testvére volt.

– Rossz dolog történt itt – mondta Duck, miközben előrébb lépett. Volt valami a hangjában, ami megbabonázott, miközben a tekintete lágy és szomorú volt. Figyeltem, ahogy átmegy a padlón és leült elém, úgy három méterre a fegyvertől.

– Ne csináld ezt, ne ronts a helyzeten. Még mindig uralni tudjuk a történéseket, de akkor nem, ha belekerülsz egy lövöldözésbe a zsarukkal.

Ettől megijedtem.

– Nem akarom lelőni a zsarukat, csak meg akarom védeni Horse-t.

– És ezt honnan fogják tudni? – kérdezte észszerűen, miközben szirénák hangja hallatszott a távolból. – Kifutsz az időből. Csak hagyd, hogy átsegítsünk ezen, jó?

Egyet akartam érteni és már nyitottam volna a számat, hogy elmondjam neki, amikor valaki hátulról megtámadott.

Duck keze ugyanabban a pillanatban kicsavarta a pisztolyt a kezemből, miközben Ruger elgurított Horse testétől. Lefogott, kezét a számra szorítva és az arcát közel nyomta az enyémhez. Kifejezése intenzív volt, szinte vad. A szemem sarkából láttam, hogy a srácok akcióba lendülnek és dolgokat dobálnak egy zsákba, amit Bam Bam megragadott, mielőtt kirohant az istálló hátsó ajtaján.

– Elszabadul a pokol, amint bejönnek ide – mondta Ruger sürgető hangon.

– Valószínűleg letartóztatnak téged, talán mindannyiunkat. Tartsd a szádat! Nem érdekel mi történt itt, és hogy ki lőtt. Tartsd a szádat és csak akkor nyisd ki, ha ügyvédet kérsz. Addig kérj, amíg nem kapsz egyet, mi pedig elküldjük hozzád. Ne beszélj, megértetted?

Elhúzta a kezét a számról, én pedig tágra nyílt szemmel bólintottam. Egyetlen rendőr lépett be az ajtón és hirtelen megállt, láthatóan megdöbbenve a jeleneten.

– Szent szar! – kiáltotta és beleszólt a rádiójába. – Azonnali erősítésre van szükségünk. Mindenki tegye jól látható helyre a kezét. Szállj le a lányról és engedd el!

Ruger leszállt rólam és magasra emelt kézzel elhátrált. A többiek követték a példáját, majd én is csatlakoztam hozzájuk. A magányos zsaru aggódva figyelt minket, ahogy a mentősök odarohantak Horse-hoz, hordágyra rakták és kivitték az ajtón. Még több zsaru érkezett, ami egy nagyon-nagyon hosszú éjszaka kezdetét jelentette.

Ügyvédet kértem és végül kaptam is egyet, de ő nem tudott válaszolni az egyetlen kérdésre, ami érdekelt.

Horse életben volt?

Horse

Úgy érezte, hogy elszakadt a testétől, szinte csak lebegett.

Aztán a fájdalom végigszáguldott rajta. Hangokat hallott a háttérben. Szirénákat. Majd a világ újra elsötétült.

Újabb hangok.

Fájdalom, de tompa.

* * *

Horse lassan kinyitotta a szemét és egy homályos szobát látott, meg ragyogó fényt. Egy nő állt felette és kérdéseket tett fel neki. Megpróbált válaszolni, elmondani a nevét, de átkozottul fáradt volt.

Aludnia kellett.

* * *

– Ébresztő seggfej! Elkésel a templomból és nem lesz mentség!

A francba! Elaludt volna?

Horse kinyitotta a szemét, szaporán pislogott, miközben próbált koncentrálni.

Ez nem a szobája volt… kórház. Annak kellett lennie. Felrémlett neki, hogy Marie-vel volt, valaki lelőtte.

– Elkapták Marie-t? – kérdezte, de csak suttogás hagyta el ajkait.

Kibaszott szerencsétlen, aki még beszélni sem tud. Gyűlölte gyengének érezni magát.

– Marie biztonságban van – mondta Picnic, belépve Horse látóterébe. Horse a másik férfi arcát tanulmányozta, hogy lássa nem hazudik-e. – Most éppen börtönben van. Az emberünk intézi az óvadékot. Azt mondja, hogy ha a ballisztikai eredmények egyezni fognak a történetével, akkor nem lesz vádemelés ellene. Már régen kint lenne, de nem árulja el, hogy min veszekedett a bátyja és Max.

– Börtön? – kérdezte zavartan Horse.

– Marie lelőtte Maxet – mesélte Picnic komor arccal, míg Horse a homlokát ráncolta. – Ruger is bent van. Véres volt a keze, ezért bevitték. Le kellett gyűrnie a nődet, hogy elvegye tőle a fegyvert. Marie teljesen átment ponyvaregény hősbe, készen állt megvédeni téged, még úgy is, hogy mindannyiunkat megöl. Úgy hajolt a tested fölé, mint Wonder Woman. Már a gondolattól is merevedésem van.

– Te seggfej! Miért lőtte volna le Maxet? – kérdezte Horse, miközben minden szó fájdalmat okozott. A golyó a száját találta volna el, bassza meg? Miért nem tudott rendesen beszélni?

– Max hátba lőtt téged – mondta röviden Picnic. – És aztán lelőtte Jensent. Valószínűleg Marie lett volna a következő. Azt mondta, hogy Max éppen végezni akart veled, amikor ő lelőtte. A kölyök olyan, mint valami kibaszott kommandós, erre nem számítottunk. Lelőtte, hétszer.

– Bassza meg – motyogta Horse, miközben elmosolyodott. – Ez elképesztő. A csajom egyszemélyes hadsereg.

– Nekem mondod – rázta meg a fejét Picnic. – Elintézte a dolgot, az nem kérdés. Valami fontosat kérdeznem kell tőled.

– Mi az?

Picnik odahajolva halkan megszólalt.

– A zsaruk mindenféle papírokat találtak – mesélte. – Nem tudom mi volt bennük, de Marie azt mondta az ügyvédnek, hogy pénzátutalásról beszéltek. Jensen elkotyogta, hogy az egészet előkészítették. Lehet, hogy bajban vagyunk?

Horse a homlokát ráncolta és próbált gondolkodni.

– Mindent megváltoztattam, amikor kiderült, hogy Jensenről van szó. Új fiókokat, az egész dolgot, nem csak a jelszavakat meg ilyenek. Nem lett volna szabad lenyomozhatónak lennie.

– Akkor miről beszélhetett?

Horse az emlékeiben kutatott, ami túlfárasztó volt.

Biztos be van nyugtatózva, döbbent rá. Valami már a tudata szélén volt, valami fontos. Aztán beugrott neki.

– Jók vagyunk – mosolygott.

– Hogy mi?

– Max az irodában volt legutoljára, amikor kinyomtattam egy listát a tengerentúli számlaszámokról és elérhetőségekről – mondta. – Maxnek mondtam, hogy másolatokat készítek a széfbe. Talán míg elmentem a mosdóba lemásolta őket, fogadok azt hitte, hogy megütötte a főnyereményt.

– Mond, hogy ez nem olyan rossz, mint amilyennek hangzik, tesó.

Horse megpróbálta megrázni a fejét, de nem sikerült.

– Kamu volt – mondta kiélvezve a pillanatot. – Tudod, hogy szeretek kibaszni a zsarukkal. Évente párszor frissítem a hamis számláimat és főkönyveimet, elég élethűvé teszem őket ahhoz, hogy ha valaha is razziát tartanak nálunk, akkor hónapokig a nyomukban legyenek. Soha nem mondtam el Jensennek, és Max sem tudta tutira. Max olyan számlaszámokat adott neki, amiken körülbelül öt rongy volt. Csak annyit, hogy átverjen valakit, aki próbaképpen próbál átutalni, tudod? Egy kis játék, amit szeretek játszani, extra biztosítás... és azt hiszem, bevált.

– Jézusom kibaszott hála – örült Picnic.

– Nem, nem Jézus, csak egy ember volt – suttogta Horse. – Bár, amikor a nők először látják a farkamat, térdre ereszkednek és imádnak engem.

Picnic felnevetett.

– Igen, életben maradsz – mondta. – Az egód túl nagy ahhoz, hogy kipurcanjon. A zsaruk majd beszélni akarnak veled. Mond meg nekik, hogy nem tudsz semmit és nem emlékszel semmire azon kívül, hogy ott voltál a bulin, az ügyvéd szerint a fejsérülés miatt elfelejthetsz mindent, te pedig beverted a fejed, amikor a földre estél. Ez megment a vádaktól és az őrületbe is kergeti őket. Most felhívom a nővért, hogy tudassam ébren vagy.

– Várj – állította meg Horse. – Mesélj nekem Jacksről. Lemaradtam valamiről?

– Még semmiről – felelte Picnic. – Majd szemmel tartjuk őket, ez még csak most kezdődik. Jön a háború. Kétlem, hogy a csajod lesz a célpontjuk. Nem éri meg az idejüket, hogy messzire menjenek a területüktől, ha nem kapnak fizetést.

Horse hallotta, ahogy nyílik a szobaajtó és egy hang hallatszott.

– Hé Picnic csak lementem egy italért – lépett be Dancer. Horse-nak sikerült újra kinyitni a szemét és ránézni a lányra, mire ő egy pillanatra megdermedt, a szemei tágra nyíltak, az arcán hatalmas mosoly terült szét, ahogy odasietett hozzá.

Előrehajolt, hogy megölelje, de az utolsó pillanatban hátrahúzódott.

Szerencsére. Egy ölelés most, és szüksége lenne még egy liter fájdalomcsillapítóra.

– Horse! Sajnálom, hogy nem voltam itt, amikor felébredtél. Hogy érzed magad? Tudsz beszélni?

– Szarul nézel ki – mondta Horse. – Mi bajod van?

– A bátyámat lelőtték, te köcsög – mondta a lány. – Azt hittem, meg fogsz halni. Marie megmentette az életed, ezt mesélte neked?

– Igen – válaszolt Horse és újra lehunyta a szemét. A fenébe is, fáradt volt.

– Kibaszott buzi – mondta Picnic és Horse hallotta, ahogy a távolban nevet. – Az átkozott nőnek kellett megvédenie, a lusta seggfej még a földről sem akart felállni. Csöpögött a vére, rendetlenséget csinált...

Horse kinyitotta a száját, hogy megmondja neki húzzon a picsába, de mielőtt a szavak elhangzottak volna, már megint elaludt.

 

Epilógus

Yakima völgy, kelet Washington

5 hónappal később

Fordította:Rin

Marie

Elmentem a régi általános iskolánk mellett, útban a templomba. Jeff és én szerettük a játszóteret, nyáron anya ott tett ki minket, mielőtt munkába indult volna három háztömbnyire innen. Pár óránként benéztünk hozzá, és nagyon felnőttnek éreztük magunkat. A szomorúság és a veszteség ismerős fájdalma tört rám, lopakodó támadásként.

Hiányzott.

Jeffet elrontották, sokkal jobban, mint ahogyan azt gondoltam, de ez nem változtatott azon, hogy az öcsém volt, vagy azon, hogy a szemem láttára halt meg. Legalább a rémálmok javultak. Az első néhány hétben rettegve aludtam, mert éjjelente meglátogatott és azzal vádolt, hogy megöltem őt, miközben az agya a száján folyt ki. Szerencsére már két hónapja nem volt egyetlen ilyen rémálmom sem és a legtöbb nap nem is gondolok rá. A mai nap azonban nem olyan volt, mint a többi.

Behajtottam a parkolóba és felkaptam a ruhás zsákomat.

Anya mérges lesz – már majdnem negyvenöt perce ott kellett volna lennem, de késésben voltam. A templomi koordinátor rám meredt, amikor beléptem, megragadta a karomat és lesietett velem. Ott találtam anyámat, aki álomszerűen nézett ki egy elegáns, görög stílusú, barackszínű menyasszonyi ruhában.

– Ó, anya – mondtam és éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe. – Olyan gyönyörűen nézel ki. John meg fog halni, amikor meglát téged.

Az arca sírásra torzult a ,,meghal” szó hallatán, én pedig káromkodtam az orrom alatt. Anya mostanában törékeny volt és én még mindig nem tudtam, hogyan kezeljem ezt. Hozzászoktam, hogy ő az erős, mert annyit szenvedett és mindig túlélte. Most pedig az erős túlélő én lettem.

– Fel kell öltöznöd – mondta, és kényszerítette magát, hogy újra mosolyogjon. Joanie, a régi kozmetikusa kérte anyát, hogy üljön le, hogy befejezhesse a sminkjét. A haja már készen volt, a görög stílusnak megfelelően feltűzve, kis szalagokkal átszőve, friss virágokkal együtt.

Egy órával később a templom hátsó részében vártunk. Az utolsó vendégek is bent voltak, aztán John kijött, hogy az oltárhoz álljon. Elkezdődött a zene, én pedig odanyúltam, hogy megfogjam anya kezét és megszorítsam. John lánya, Carla, fehér liliomot vitt előttünk. Nehéz volt olvasni benne és még mindig nem voltam egészen biztos benne, hogy mit érez a családjaink egyesülésével kapcsolatban. Azt hiszem, nem számított, mert azt akarta, hogy az apja boldog legyen és ez elég volt ahhoz, hogy elnézze a furcsaságainkat. Elkezdődött a nászinduló és megfogtam anya kezét, hogy átadjam.

Ez Jeff feladata lett volna.

Kíváncsi voltam, vajon láthat-e minket onnan, ahová az emberek a haláluk után kerülnek. Reméltem, hogy tudja, hogy anya végre boldog. Aztán már nem gondoltam Jeffre, mert John döbbent, szinte imádott arckifejezése, ahogy az oltárhoz léptünk, betöltötte az egész a szívemet. Egymásra tettem a kezüket, lábujjhegyre pattantam, hogy először a férfi arcát, majd anyáét csókoljam meg. Kedveltem őt. Igazából nagyon is kedveltem. Imádta az anyámat és az érzés kölcsönös volt.

Hátraléptem és elfoglaltam a helyem mellette, mint tanú. A lelkész beszélni kezdett és ekkor engedtem meg magamnak, hogy először pillantsak át Horse-ra. Erősen és magasan állt John felnőtt fia, Paulson mellett. Egyforma szmokingot viseltek, amiről sosem gondoltam volna, hogy Horse hajlandó lenne felvenni.

Mégis kegyesen megtette, mondván majd meghálálom neki. Elpirultam, mert ezért késtem el. Már elkezdte a behajtást.

Az esküvő utáni fogadást a régi Sasok páholyában tartották, ahol John élethossziglan tag volt. Az első közös táncuk gyönyörű volt és valahogy a mama ellenállt a késztetésnek, hogy tortát kenjen John arcára.

Apámmal nem volt házas, így ez volt az első esküvője. Úgy tűnt, ez valami fura módon, de tetszett Johnnak. Azt hiszem, azért örült, hogy ő anya egyetlen férje. Horse végig fogta a kezemet a vacsora alatt és lopva rám pillantott, amikor azt hitte, hogy nem figyelek. Kicsit ideges lettem tőle – elég jól ismertem ahhoz, hogy rájöjjek, készül valamire. Ez a pillantás nagyon jót is jelenthet. Egyszer, amikor ezzel a pillantással figyelt, elvitt Kanadába egy meglepetés hétvégére egy meseszép panzióba.

Persze, a múlt héten láttam ezt a tekintetet az arcán mielőtt Maggs rám öntött egy vödör vizet a fürdőszobából a fegyverraktár második emeletéről.

Denise-szel beszélgettem a táncparkett mellett, amikor a férfi lecsapott rám, átdobott a vállán és kivitt a teremből, éljenzés és füttyszó közepette. Anyám hangja volt a leghangosabb, ami miatt később még számolok vele. Sikítottam, ahogy felvitt a lépcsőn és kivitt a tetőre.

Aztán lerakott és megláttam egy vörös rózsaszirmokkal borított takarót. Felvontam a szemöldökömet.

– Értem, hogy ez valószínűleg valami romantikus gesztus, de mit csináltál a pasimmal? – követeltem összeszűkült szemmel figyelve. – Ez nem a te stílusod, bébi.

Horse vigyorgott, szinte már-már szégyenlősnek tűnt. Hűha! Nem is tudtam, hogy ilyen oldala is van.

– Anyád ötlete volt – mesélte. – Azt mondta, nem bízhat bennem, hogy nem baszom el dolgokat. Ezt az árat fizettem azért, hogy ne kövessen minket ide. Gyere.

Megfogta a kezem és a takaróhoz vezetett, megállt előttem és nagyon gyengéden megcsókolt. Aztán legnagyobb megdöbbenésemre féltérdre ereszkedett és megfogta a kezemet.

– Seggfejnek érzem magam, mert ez annyira elcsépelt – mondta és megrázta a fejét. Elkezdett felállni, én pedig megragadtam a vállát és keményen lenyomtam.

– Aú – mondta és rám nézett.

– Csak mondd ki – törtem ki, visszabámulva rá. – Ne akard, hogy elővegyem a fegyverem.

– Bassza meg, sosem mosom le ezt magamról. Ki fogom valaha köszörülni ezt a csorbát? – kérdezte, a fejét rázva. – Tudod, hogy a kurvádnak hívnak a fegyverraktárban, ez boldoggá tesz téged?

– Tisztában vagyok vele. Nem az én hibám, hogy meg kellett mentenem a nagy, rossz motoros seggedet. Tudod, mit mondanak azokra a srácokra, akik...

– Fogd be a szád, Marie! – szólt rá Horse a szemét forgatva. – Hagyod, hogy csináljam, vagy mi lesz?

– Oké – válaszoltam és egy kicsit szédültem. Persze, hogy elcsépelt volt, de egyben nagyon király is.

– Marie Caroline Jensen, megtisztelsz azzal, hogy az állandó kurvám leszel?

Pofon vágtam, mire kitört belőle a nevetés, majd a lábammal a golyóit céloztam meg. Megragadott, a takaróra fektetett és betakart a testével, még mindig remegve a nevetéstől.

– Tönkreteszed a ruhámat.

– Azt hiszem, anyukádnak igaza volt, elszúrom ezt az egészet.

– Csináld jól, vagy nemet mondok.

– Marie Caroline Jensen, hozzám jössz feleségül? – kérdezte hirtelen, egyenesen a szemembe nézve. Az ajkamba haraptam, próbáltam, hogy húzzam a dolgot. Talán még egy kicsit... hiszen használta a ,,k” betűs szót, ezért valószínűleg szenvednie kellene.

Ránéztem, majd elfordultam, nem akartam a szemébe nézni, amikor abbahagyta a nevetést és elcsendesedett.

– Marie? – kérdezte, a hangja hirtelen feszült lett. – Ó, bassza meg, ne tedd ezt velem, kérlek.

– Igen – mondtam, elkapva a tekintetét és elmosolyodtam. – Feleségül megyek a nagy, hülye seggedhez, de csak azért, mert kimondtad a varázsszót.

– Baszd meg? Igazad van, ez egy varázsszó. Próbáljuk ki.

Kitört belőlem a nevetés, ami csak néhány másodpercig tartott, mielőtt a szája elkapta az enyémet és mélyen megcsókolt. Éreztem kemény erekcióját a lábaim között és rájöttem, hogy bármi is lesz a ruhámnak már mindegy.

Annyi időre abbahagyta a csókolást, hogy felkeljen rólam és felhúzza a ruhámat. Ekkor fedezte fel, hogy nem vettem fel a bugyimat. Jóváhagyóan felmordult, miközben kuncogtam és puszikkal hintettem be az arcát, mialatt a sliccével babrált. Aztán a farka előkerült és finoman belém csúszott, miközben teljesen megőrjített. Horse újra és újra belém hatolt, egyre mélyebbre, mint ahogy azt előtte elképzelhetőnek tartottam volna. Felhúztam a lábaimat, és a dereka köré fontam, magamhoz szorítottam és a medencémet megdöntöttem pont úgy, hogy a lehető legjobban kihasználhassam a kemény hosszát.

– Nem hiszem el, hogy elég hülye vagy ahhoz, hogy hozzám gyere feleségül – lihegte Horse, miközben felült és megemelte a csípőmet, ami az egyik kedvencem pózom, mert most minden egyes lökés a G-pontomat érte, olyan erővel, hogy az őrületbe kergetett. Ő is tudta ezt és rám vigyorgott, amikor nyögve és a hátam görbítve elélveztem. Még két heves mozdulat és követve engem mélyen belém spriccelt.

Együtt pihegtünk, lihegve a csillagok alatt, anya fogadásának a halk hangja szűrődött fel lentről a nyitott ablakokból. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után Horse felült, én pedig csatlakoztam hozzá, megigazítottam a ruhámat, amennyire csak tudtam, tekintve, hogy épp most basztak meg eszméletlenül a tetőn. A felhúzott térdeimet a mellkasomhoz szorítottam és átkaroltam őket, miközben a völgy fényeit néztem.

– Nem gondolod meg magad, ugye? – kérdezte.

– Nincs másik gondolatom – mondtam, melegséget és boldogságot éreztem mindenütt. Aztán felemeltem a bal kezemet. – Nem felejtettél el valamit?

Horse rám mosolygott és ismét nagyon elégedettnek tűnt.

– Nem felejtettem el, hoztam neked – állt fel, és odasétált az egyik tetőtéri légkondicionáló egységhez. Felkapott egy kis fekete táskát, és visszahozta hozzám, majd leejtette a takaróra. Aztán belenyúlt és elővett egy dobozt.

Egy túl nagy dobozt.

Összeszűkült szemmel vettem el tőle, hogy felfedezzem, hogy amellett, hogy túl nagy volt a gyűrűhöz, túl nehéz is volt. Kinyitva egy nagy, félautomata fekete fegyvert találtam benne.

– Ez egy harmincnyolcas – mondta büszkén. – Tudom, hogy te huszonkettes lány vagy, de itt az ideje, hogy megtegyük a következő lépést a kapcsolatunkban. Azt hiszem, ha elkezdesz gyakorolni, meg fogod szokni az érzést. Ez egy nagyszerű darab, mert...

– Esküszöm, ha még egy szót is szólsz, lelőlek – morogtam, teljesen undorodva. Persze, hogy vett nekem egy eljegyzési pisztolyt.

Hülye motoros.

– Legalább vedd ki a dobozból és nézd meg, milyen érzés a kezedben tartani.

Megvontam a vállam és kivettem, azon tűnődve, hogy vajon mennyi évfordulónk lesz még, mielőtt szükségem lesz egy saját privát bunkerre a fegyvereim tárolására. De ahogy kihúztam, egy gyönyörű, csillogó ezüst eljegyzési gyűrű jött vele, ami egy rövid cérnával a ravaszhoz volt rögzítve. Gyönyörű volt, nem volt olyan nagy, hogy ízléstelen lett volna, de mégis teljesen lenyűgöző. Egy nagy kék színű zafír, két oldalán apró gyémántokkal. Imádtam. Horse elvette, én pedig kinyújtottam neki a kezemet, hogy tegye fel. Aztán megfogta az állam és egyenesen a szemembe nézett.

– Szeretlek, kicsim. Még mindig azt tervezed, hogy lelősz?

– Én is szeretlek – válaszoltam, és rá vigyorogtam. – Még nem döntöttem el, hogy lelőlek-e. Erre még visszatérünk.

– Szóval, szeretnél még egy kicsit itt fent maradni, csak kettesben? Vagy le akarsz menni és megmutatni anyukádnak az új csecsebecsét?

Felnevettem rá, az oldalának dőlve, miközben ő átkarolt.

– Szörnyű, felszínes emberré tesz az, hogy azt akarom, hogy mindenkinek mutogassam ezt a dolgot?

– Nincs ezzel semmi bajom – válaszolta és megcsókolta a fejem tetejét. – Majd fel kell hívnod Maggset és Emet, mindent kivett belőlem, hogy visszatartsam őket attól, hogy megzavarják a fogadást. Ők egy partit rendeznek nekünk, amikor visszaérünk Coeur d'Alene-be. Picnic azt akarja, hogy csinálj krumplisalátát. Mondtam neki, hogy kurvára kizárt, hogy a saját eljegyzési partidra főzz.

– Tényleg? – kérdeztem.

Megrázta a fejét.

– Nem, azt mondtam neki, hogy bármit megteszek. Imádom azt a szart. A szalonna teszi igazán különlegessé.

– Hé, bébi – visított anyám és kirohant a tetőre. John követte őt Denise-szel együtt. – Sajnálom, de nem tudtam várni. Mesélj el mindent! Elcseszte?

– Menj csak, menj anyádhoz – mondta Horse a szemét forgatva. Felállt, megfogta a kezem és felsegített a lábamra. Aztán megpaskolta a fenekemet, és anyám és az új férje felé tolt. – De ha ő végzett veled, hazaviszlek, hogy megünnepeljük.

Lábujjhegyre emelkedtem, hogy megcsókoljam, aztán odarohantam anyához, hogy megmutassam neki az új gyűrűmet. Úgy döntöttem, hogy a fegyvert otthagyom Horse-nál.

Legalábbis egyelőre.

Vége