5.-6. Fejezet

 

Ötödik fejezet

Augusztus 13 – 6 héttel korábban

Fordította: MANDY

Nem számítottam rá, hogy újra látom Horse-t, miután hirtelen véget vetettem az úgynevezett szeretkezésünknek. Picnic, Max és egy másik srác, akit Bam Bamnek hívtak néhányszor meglátogattak. Jeff elég boldognak tűnt, hogy látta őket és mindegyiküknek ízlett az étel, amit főztem. De miután elmentek, Jeff mindig olyan csendes és ingerlékeny lett. Egyre gyakrabban járt a kaszinóba is, ami aggasztott. Soha nem úgy jött haza, mintha nyert volna.

Annak ellenére, hogy úgy éreztem, valami nincs rendben, élveztem a látogatásaikat. Nem voltam biztos benne, hogy akarom-e, hogy visszajöjjön Horse vagy sem. Minden alkalommal, amikor motorokat láttam a felhajtón, megrémültem, hogy látni fogom őt, aztán meg csalódott voltam, ha mégsem.

Mindig róla álmodtam, és nem egyszer éltem újra a vibrátorommal azt a hihetetlen közös reggelünket. Úgy tűnt, ő már elfelejtett engem. De nem akartam kérdezősködni róla a többi srácnál. Ki nem állhattam a szánalmat és ez volt a legtöbb, amit remélhettem volna tőlük. Ez idő alatt úgy tűnt, Jeff egyre inkább zárkózottabbá vált, folyamatosan dohányzott és alig beszélt velem, vagy evett valamit. Aggódtam érte persze, és ma különösen frusztrált voltam, mivel megígérte, hogy józan marad.

Tudniillik, mára terveztem, hogy elhozom a cuccomat a régi házamból.

Tegnap szabadnapom volt, és elmentem a kennewicki Női Központba, hogy megpróbáljam kitalálni, hogy válhatnék el Garytől. Nem engedhettem meg magamnak egy ügyvédet, de mivel semmit nem akartam tőle, úgy gondoltam, hogy gyors lesz és könnyű. Ha szerencsém van, nem is kell találkoznom vele. Csak átküldöm neki a papírokat, hogy írja alá.

De az a szupercuki nő, akivel találkoztam, Ginger, megosztott velem néhány kemény igazságot. Például, hogy amikor eljöttem, felkaptam a pénztárcámat és egy táska ruhát. De nem hoztam el a társadalombiztosítási kártyámat, a születési anyakönyvi kivonatomat, a kocsim törzskönyvét, a fényképeimet vagy más egyéb emléktárgyaimat. És igaza volt, mikor rámutatott, hogy lehet, most nem érdekelnek ezek a dolgok, de később még szükségem lehet rájuk. Természetesen nem kellene Garyre bíznom őket.

Jó meglátás volt.

Azt is akarta, hogy kérjek távolságtartási végzést vele szemben, de én ismertem Garyt. Egy távolságtartási végzés rettenetesen bosszantaná. Jelenleg nem szórakozott velem. Ha ilyesmivel provokálnám, megkeresne, és újra bántana, úgyhogy készítettem egy tervet, akkor megyek a házhoz és hozom el a cuccaimat, mikor tudom, hogy nincs otthon.

Minden hétfőn pókerezett a haverjaival. Még akkor sem hagyta ki, mikor meghalt az anyja. Ha hétfőn megyek oda, biztonságban leszek, ha csak nem botlok Mistybe, aki nem csak az új kurvája volt, hanem két évig velem dolgozott az élelmiszerboltban. Ahogy legutóbb láttam, hétfőként rendszerint éjszakás. De még ha bele is botlanék, úgy gondolom, nem kerülne az utamba – nem, mintha fenyegetést jelentenék rá nézve, és nem is félnék tőle. Lehet, hogy magasabb nálam, de ijesztően vékony volt, és túl komolyan vette a manikűrözést, hogy cicaharcba keveredjen. Igazából, minél hosszabb ideje voltam szabad Garytől, annál inkább sajnáltam ezt a lányt. Én már kicsúsztam a hurokból, de ő?

Elég hülye volt ahhoz, hogy elvegye tőlem, a saját nyaka köré tekerje és még meg is húzza.

Csak a biztonság kedvéért akartam, hogy Jeff eljöjjön velem a kétórás útra Ellensburgba, ahol az elmúlt három évben éltem Garyvel. Nem voltam valós veszélyben, de még mindig rémálmaim voltak attól, hogy megütött. Szégyelltem és kínosan éreztem magam. A Safewayben még csak nem is szóltam. Még ha nem is látom Jeffet, mi van, ha a régi főnökömbe botlok?

Senkivel nem akartam szembesülni.

Amikor megálltam a lakókocsinál munka után, Jeffet kiütve találtam a kanapén, pipája a földön egy üres zacskó és négy üres üveg társaságában. Megpróbáltam felkelteni, de teljesen ki volt ütve. Még ha meg is próbáltam volna magammal vinni, nem nagy segítség lett volna.

Így hát úgy döntöttem, hogy egyedül megyek.

És igen, most már rájöttem, hogy milyen hihetetlenül ostoba voltam.

Elhiheted.

* * *

Szürreális volt leparkolni a régi házamnál.

Minden ugyanúgy nézett ki, csak valahogy kisebb és koszosabb volt. Ugyanaz a nyamvadt pázsit, ugyanaz a fakó és hámló festék, ugyanaz a kőbakokon álló ütött-kopott Mustang a kocsifeljárón. Mindent egybevetve, nagyon is örültem a döntésemnek, hogy elmentem innen. Lehet, hogy a lakókocsink vacak volt, de legalább egy gyümölcsös közepén volt. Az apám dolgozott a tulajdonosnak, John Bensonnak és a fizetsége egy részébe beletartozott a régi lakókocsi használata. Amikor ő elment, John megszánt minket és megengedte, hogy maradjunk nagyon alacsony bérleti díjért, mivel látta, hogy amúgy sem tudná semmi másra használni a lakókocsit. Azt hiszem, egy időben volt valami közte és anyám közt, de nem ismerem a részleteket és nem is akarom. A javításokat mi magunk csináltuk, kerültük a feltűnést és a dolgok rendben mentek.

Leparkoltam az autómat az utcán, örömmel vettem tudomásul, hogy Misty kocsija nem volt ott és a lakásban sem láttam fényeket. A szomszédok sem voltak kint, úgyhogy nem kellett senkivel sem kínosan cseverésznem. Mondjuk, ez amúgy sem olyan szomszédság volt – mármint olyan emberek, akik foglalkoznak egymással vagy figyelőszolgálatot működtetnek.

Egy pillanatig aggódtam, mikor az ajtó nem akart kinyílni. Azt hittem, talán lecserélte a zárakat, de aztán kipattant. Minden ugyanolyannak tűnt belül, de rendetlenebb volt. Nyilván Misty nem volt egy házitündér. Kuncogtam arra gondolva, hogy ez biztos az őrületbe kergeti Garyt.

Faszfej.

A papírjaimat elég könnyen megtaláltam, mindent, kivéve a kocsi törzskönyvét. A vendégszobánk szekrényében tartottam egy cipősdobozt, tele fényképekkel és emlékekkel. Nem túrták fel, úgyhogy kivittem a kocsihoz és beraktam a csomagtartóba, engedtem a csábításnak és visszamentem. Úgy gondoltam, ha már itt vagyok, meg kéne néznem, hogy a ruháim még itt vannak-e valahol, vagy Misty kidobta őket. Meglepő módon nem. A hátsó verandán találtam meg szépen bezacskózva és felcímkézve. Tökéletes. Négyszer kellett fordulnom, míg mindet a kocsiba raktam és még egyszer utoljára bementem a lakásba. Nem tudtam, mit keresek… Talán valami fajta lezárást? Az esküvői képünk még mindig ott volt a falon, közvetlenül a végzős bálon készült kép mellett. Magamat tanulmányoztam rajtuk, azt kívánva, bárcsak vissza tudnék menni az időben, hogy néhány baráti tanácsot adjak magamnak, valami olyasmit, hogy menekülj és soha, de soha ne nézz vissza!

Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva leemeltem az esküvői képet a falról, kipattintottam a keretből és kivettem. Nem volt semmi különleges, csak egy 13x18-as felvétel. Nem volt igazi fényképészünk az esküvőnkön.

De akkor is, ez egy jó kép volt.

Gary fiatalnak és jóképűnek látszott, én frissnek és csinosnak, tele voltam izgalommal a jövőt illetően. Nem tudom, meddig álltam ott, elveszve a gondolataimban, de nem vettem észre, mikor Gary besétált a házba, sörtől és cigarettától bűzölögve, csak mikor ledobta a kulcsait a dohányzóasztalra.

Megpördültem és leesett az állam. A kezeim annyira remegtek, hogy elejtettem a képet.

– Ööö, szia, Gary! – sikerült sóhajtanom.

– Az volt az a nap, amikor átbasztál – mondta, állával az esküvői képünk felé bökve.

Élénk vörös volt az arca és láttam, hogy a homlokán egy ér elkezdett pulzálni. Mérges volt. Igazán mérges.

– Bármi lehettem volna, de neked esküvői gyűrű kellett, és most itt ragadtam ebben a szaros városban a semmiért. Kibaszott nagyszerű terv, Marie. Remélem, büszke vagy magadra.

Óvatosan figyeltem őt, ahogy peckesen lépkedett felém, próbáltam nem pánikba esni. Legutóbb, akkor láttam őt, mikor visszakézből úgy megütött, hogy átestem a konyhán. Nem voltam felkészülve a rettegésre és a tehetetlenség érzésére, ami elöntött az emlékek hatására, és ez megbénította a testemet. Kényszerítettem magam, hogy gondolkodjak. Ki tudom kerülni és átjutok a bejárati ajtón? Felnevetett.

– Azért vagy itt, hogy újra átbassz, te picsa?

A szavai összefolytak. Gary részeg volt. Nagyon részeg. Talán eszméletvesztésig részeg.

Ki kellett jutnom innen. Most.

Megpróbáltam elmenekülni, de nekem rontott, letepert a padlóra ugyanazzal az erővel és gyorsasággal, ami miatt annak idején a gimis hátvédünk lett. A fejem becsapódott a keményfába, amit olyan izgatottan fedeztem fel tavaly, mikor felcsavartuk a szőnyeget, és a fájdalom szétáradt bennem. Gary felült, terpeszben elhelyezkedett rajtam aztán megragadta a pólóm elejét és felhúzott.

Aztán elkezdett ütni.

* * *

Ezután a részletek homályosak.

Hosszú időt töltöttem a földön, nyögdécselve. Aztán valamikor Misty sétált be az ajtón és elkezdett sikoltozni. Gary kiütve feküdt a kanapén, tudomást sem vett arról, hogy Misty felsegített és a konyhába vezetett. Fel akarta hívni a zsarukat, de én könyörögtem neki, hogy ne tegye – nem tudnám elviselni a velük való szembesítés megaláztatást, a sok kérdést és a szánakozó tekinteteket.

És Mistyt sem akartam megkedvelni.

Rettenetesen csalódottnak és elárultnak éreztem magam, mikor megtudtam, hogy lefeküdt a férjemmel – a miatta kitört veszekedés vezetett elsősorban ahhoz, hogy megütött engem. De Misty érintése lágy volt és gyengéd, a szemeiben lévő rémület pedig őszinte. Kényszerített, hogy vegyek be néhány Tylenolt amikor visszautasítottam, hogy az ügyeletre menjünk. Aztán elment és az összes cuccát bedobálta három bőröndbe, közben végig hatalmas, néma könnyeket ejtett.

A Tylenol elég gyorsan hatott, és bár nem tudtam segíteni neki kivinni a dolgait, de tartottam neki az ajtót. Aztán bezártunk magunk után és figyeltem, ahogy bepakol a kocsijába. Aztán megfogta a karomat és odasétált velem az én autómhoz.

– Biztos nem akarod, hogy kihívjam a zsarukat? – kérdezte. – Fizetnie kell ezért. Tudtam, hogy iszik és a temperamentuma kicsit őrült, de fogalmam sem volt…

– Csak haza akarok menni – suttogtam. A karjaiba vett, óvatosan megölelt és a lelkem egy kis elfogulatlan része elámult, hogy a megmentőmmé vált az a nő, akit annyira gyűlöltem. Az élet furcsa.

– Ne gyere ide vissza – suttogta vissza. – Az a férfi, aki képes ilyet tenni, lehet, hogy legközelebb megöl. Én a bátyámmal maradok egy ideig, azt hiszem. Ő zsaru. Biztonságban leszek, de Gary egyfolytában rólad beszélt, hogy mennyire gyűlöl téged, mennyire ki van akadva, hogy ti összeházasodtatok és ő soha nem kezdett semmit az életével. Kérlek, ne gyere vissza!

– Nem fogok visszajönni – válaszoltam, és tényleg úgy is gondoltam.

Hajnali három elmúlt, mikor megálltam a lakókocsinál. Úgy tűnt, ez nem az én napom volt, mert öt motor parkolt odakint, megpakolva nyeregtáskákkal és hálózsákokkal. Ültem a kocsiban és csak néztem őket kimerülten. Égett az összes lámpa a lakókocsiban és a keleti saroknál narancssárga fényt láttam pislákolni. Tábortüzet raktak. Nyilván Jeff kijózanodott annyira, hogy a még több füvön kívül valami mást is még meggyújtson. Ehhez már nem volt energiám. A testem megmerevedett az út során, ami kihívássá tette a kocsiból való kikecmergést. Odacsoszogtam az ajtóhoz, és a kilátástalan helyzet ellenére is reméltem, hogy mindannyian odakint vannak hátul a tűznél, így be tudok osonni, és bedőlhetek az ágyamba.

Nem volt ilyen szerencsém.

Kinyitottam az ajtót, és ahogy beléptem, ott találtam Horse-t, Maxet, Bam Bamot és Jeffet. Álltam ott egy pillanatig a keretnek támaszkodva, hogy egyenesen tudjam magam tartani.

– Azt a kurva – mondta Bam Bam, és én bólintottam bölcsen.

Azt a kurva, tényleg.

Jeff csak ült a kanapén, kinyitotta és becsukta a száját, mint egy hal. Nem fáradtam azzal, hogy szóljak hozzá, vagy bármelyikükhöz, csak fájdalmak közepette elindultam a hálószobám felé. Aztán Horse ott termett mellettem, nagyon óvatosan felemelt, berúgta a repedezett ajtómat és lefektetett az ágyamra. Egy kattintással felkapcsolta az ágyam melletti lámpát, ami lágy fénnyel öntötte el a szobát. Nekidőltem a párnának, megkönnyebbülés könnyei gyűltek a szememben, ahogy belesüppedtem a puha ágyneműbe.

Itthon vagyok. Megcsináltam.

– Ki tette ezt? – kérdezte Horse, a hangja hidegebb volt, mint amilyennek valaha is hallottam. Leült mellém az ágyra, a szeme élettelen volt, arca sápadt. Nem akartam ránézni, nem tudtam volna elviselni a valóságot, hogy ilyennek lát engem. Becsuktam a szememet és kizártam az arcát.

– Gary – motyogtam. – A férjem. Elmentem, hogy elhozzam a cuccaimat. Nem kellett volna ott lennie.

– Orvosra van szükséged – állapította meg. – Hívtad a zsarukat?

Megráztam a fejem a párnán.

– Nem és nem akarok beszélni senkivel róla – motyogtam. – Senkivel. Nem megyek a sürgősségire sem, nem törte el semmimet. Csak összevert, semmi komoly.

Horse egy pillanatig nem mondott semmit.

– Meg kell kérdeznem, bébi. Megerőszakolt?

Bassza meg! Egy keserű, rövid majdnem hisztérikus nevetés szakadt ki a számon. Még csak nem is gondoltam erre – azt hiszem, lehetett volna sokkal rosszabb is. Köszi, Gary. Köszi, hogy nem erőszakoltál meg, faszfej.

– Nem.

– Bébi. Nézz a szemembe és válaszolj a kérdésre.

Kinyitottam a szemem és láttam, hogy fölém hajol, az arca tele rettenetes feszültséggel és szörnyű, lángoló haraggal, amire nem akartam gondolni. Még arra sem volt energiám, hogy a saját érzéseimet kezeljem, nem hogy aggódjak az ő érzései miatt.

– Nem, nem erőszakolt meg – válaszoltam röviden, aztán újra becsuktam a szemem, és hagytam, hogy elsodródjak a fájdalomtól. Egy idő múlva lépteket hallottam bejönni a szobába, aztán Picnic hangjának halk moraját, de elsőre nem tudtam kivenni a szavakat. Közelebb lépve megismételte őket.

– Vannak tanúk? – kérdezte. Nem válaszoltam.

– Bébi, tudnunk kell, hogy voltak-e szemtanúk – szólalt meg Horse sürgető hangon.

– Látta valaki, hogy mit tett veled? Vagy elmondtad valakinek?

– Ööö… Misty – suttogtam egy kis idő múlva. – Misty talált meg. Ő segített be a kocsiba. Ki akarta hívni a zsarukat, de nem engedtem.

– Ki az a Misty? – kérdezte Horse.

– Gary új barátnője – válaszoltam, felnyúlva megvizsgáltam óvatosan a felszakadt ajkamat. Még a beszéd is fájt.

– Igazából valahogy kedvelem őt. Összepakolta a cuccait és meglépett. Nem olyan hülye, mint én, gyorsan elhajtott.

– Mit szólnál egy kis motorozáshoz? – kérdezte Horse Picnicet.

– Valahogy jól hangzik – válaszolta.

– Hadd mosdassam meg előbb, hogy lássam, nem kell-e neki orvos.

Ez megfelelt nekem is.

Azután közbe-közbe elbóbiskoltam. Hideg víz érintette az arcomat. Horse néhány gyógyszert nyomott a számba, aztán egy pohár vizet adott, hogy le is tudjam nyelni őket. Jeff mellettem ült, fogta a kezem és közben a fájdalom teljesen elmúlt. Jó kis tabletták, merengtem el. Határozottan nem Tylenol. Motorok bőgtek fel, majd elszenderültem. Amikor eljött a reggel, Jeff betelefonált a munkahelyemre, azt mondta nekik, hogy balesetet szenvedtem és valószínűleg pár napra kiesek. Megpróbált egy kevés reggelit belém tukmálni, de ételre még csak gondolni sem tudtam. Úgy döntöttem, inkább csak fekszem az ágyban és sajnálom magamat. Tíz körül újra hallottam a motorok zúgását, de most nem jött be az egész csapat, csak Horse. Besétált a szobába, leült mellém az ágyra anélkül, hogy bármit is mondott volna.

– Eléggé fáradt vagyok – szólaltam meg, de nem néztem rá. Olyan hülyén éreztem magam, olyan kínos volt. Tudtam, hogy Gary erőszakossá tud válni. A Női Központban figyelmeztettek, hogy ne menjek egyedül vissza, de én olyan hülyeségnek tartottam, hogy félek attól, hogy bemenjek a régi házamba.

– Azt hiszem, menned kéne.

Horse végigsimított egyik ujjával a kulcscsontomon, a testem egyetlen látható helyén, ahol nem voltak csúnya lila zúzódások.

– Nem fog többet bántani – mondta.

– Ez nem a te problémád, Horse – válaszoltam. Nem akartam vele beszélgetni. Csak annyit akartam, hogy becsukjam a szemem és aludjak, és egy kis időre elfelejthessem, ami történt.

– És már a te dolgod sem.

Volt valami a hangjában, ami felkeltette a figyelmemet, úgyhogy kényszerítettem magam, hogy felnézzek rá. A szeme véreres volt, és borostás állán lévő izmok megfeszültek az állkapcsában. Felemelte a kezemet és nagyon lágyan megcsókolta. Ekkor láttam meg az ujjperceit.

Teljesen fel volt szakadva a bőre és csupa vér volt. Követte a tekintetemet, aztán lassan megrázta a fejét és egy fura, szomorú kis mosollyal ajándékozott meg.

– Ne kérdezz semmit, ha nem akarod hallani a választ – mondta. – Mennem kell, hosszú úton vagyunk. Kalifornia. Ha valaki kérdezi, autóbaleseted volt, rendben? Ennél részletesebben ne menjél bele, mert ha túl sok információt adsz ki, vagy bonyolítod a hazugságot, annál nehezebb lesz lépést tartani vele.

Bólintottam és újra becsuktam a szemem.

Nem is gondoltam rá, hogy megkérdezzem tőle, mitől sérültek meg az ujjpercei.

 

Hatodik fejezet

Fordította: Aemitt

A Reapers, egy héttel később ismét áthaladt, hazafelé tartva. Ekkor már felkeltem és mozogtam, bár még mindig nem mentem vissza dolgozni. Denise kijött meglátogatni – felfegyverkezve csirke-tésztalevessel és egy kosár friss zöldséggel, köztük vagy tíz kiló cukkínivel –, és kijelentette, hogy nem vigyázhatok gyerekekre, ha úgy nézek ki, mint egy bokszzsák. Megijeszteném őket. Megígérte, hogy megtartja az állásom, és addig helyettesít, amit nagyra értékeltem, és még azt is felajánlotta, hogy túlórázhatok, ha majd újra szalonképes leszek, hogy pótoljam a kieső jövedelmet. A kedvessége könnyekre fakasztott.

Most a lakókocsi előtt ültem egy kempingszékben, anyám egy régi romantikus regényét olvastam, és hallgattam a felhajtónkról érkező motor dübörgését.

Horse.

A többiek nem voltak vele, és nem tudtam, mit mondjak, amikor odasétált hozzám. Még mindig hülyének és zavartnak éreztem magam. Nemcsak, hogy látott a legrosszabbkor, de még mindig pokolian néztem ki. Szerencsére igazam volt a sérülések első becslésével – semmi sem tört el, semmi sem maradandó.

– Szarul nézel ki – mondta Horse segítőkészen, miközben mellém húzott egy kerti széket. Már szinte vidámnak tűnt, ami bosszantott. Rámeredtem, mire ő elvigyorodott. – De azért még mindig édes popsid van.

A bosszústól dühössé váltam.

– Ne nevezz így! – csattantam fel. – Nem tetszik.

– Tudom – válaszolta. – Ezért csinálom. Aranyos vagy, amikor dühös vagy. Olyan vagy, mint egy ázott kiscica. Feláll tőle a farkam.

Leesett az állam. Horse hátradőlt a székében, ujjaival végigsimított sötét, kusza haján, és rám vigyorgott azzal a tökéletes szájjal, és borostája olyan hosszú volt már, hogy az már egy rövid szakállnak is elment. A férfi rendkívül elégedettnek tűnt magával.

– Hallottál az exedről? – kérdezte.

Megráztam a fejem, úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom a ,,feláll tőle” megjegyzéssel.

– Örömmel hallom, nem hiszem, hogy újra zaklatni fog – válaszolta. – A srácok pár óra múlva itt lesznek. Elmennek kajáért, ma este itt táborozunk le, mielőtt hazamegyünk.

– Ööö, ez jól hangzik – mondtam. – Jeff tudja?

Megrázta a fejét.

– Nem, csak meg akartalak nézni – mondta. – Itt van a közelben?

Megráztam a fejem.

– Elment a kaszinóba néhány barátjával, azt mondta, hogy talán Krissynél alszik ma este.

Horse arca nem változott, de én határozottan éreztem, hogy kiráz a hideg. Nos, ez így van rendjén. Nekem sem tetszett, hogy Jeff a kaszinóba megy. Biztos volt valami munkája, amit még nem fejezett be. Jeff az elmúlt hetekben gyorsan lejtőre került, és úgy tűnt, nem tudtam semmit sem tenni, hogy megállítsam vagy segítsek neki.

– Ne hagyd, hogy ez megállítson – tettem hozzá gyorsan. – Szívesen látunk titeket itt, főleg, ha saját kaját hoztok.

Én is komolyan gondoltam. Bár halálra rémített azon a felejthetetlen reggelen, biztonságban éreztem magam mellette, különösen most. Amikor bántottak és megsérültem, ő megvédett. Tudtam, hogy valami rosszat tett Garyvel. Gondolom, emiatt fel kellett volna háborodnom, mert az erőszak sosem old meg semmit. De Gary megérdemelte, amit kapott, és még többet is.

– Kérsz valamit inni? – kérdezte Horse, szemügyre véve mellettem a műanyag tejesládán csücsülő üres műanyag poharat. Rámosolyogtam, és próbáltam nem összerezzeni, ahogy a felhasadt ajkam húzódott.

– Jeges tea?

– Meglesz – mondta, felkapta a csészémet, és bevitte. Visszajött egy újabbal, amit magának szánt. A délután hátralévő részében csak üldögéltünk, mint a barátok, és mindenféle dolgokról beszélgettünk. Megtudtam, hogy motoros családban nőtt fel, és az apja az első Reapers egyike volt. A nővére Bam Bam felesége volt. Amikor először találkoztam velük, az MC egy gengszterbandának tűnt, de ahogy Horse leírta, inkább egy családnak. Egy őrült, hangos család, amely sokat veszekedett és néha börtönbe került, de mégis egy család.

Ezt meg tudtam érteni – elvégre az én anyám több volt, mint egy kicsit őrült, és a megyei börtönben ült, miközben beszéltünk. Még mindig nagyon szerettem őt.

Meséltem neki a brosúrákról, amelyek a hálószobámban voltak a Tri-Cities-i közösségi főiskoláról. Volt egy konyhaművészeti programjuk, és a Női Központban dolgozó emberek arra bátorítottak, hogy fontoljam meg, hogy visszamegyek az iskolára.

– Ez egy baromi jó ötlet – mondta. – Tudom, hogy szereted a napközit, de az nem hosszú távú dolog, hacsak nem döntesz úgy, hogy te magad nyitsz egy központot.

Nevetve megráztam a fejem.

– Szó sem lehet róla – mondtam. – A gyerekek szórakoztatóak, de nem tudom elképzelni, hogy egész életemben ezt csináljam. Túl sok a pelenka.

– Szóval nem akarsz saját gyereket? Elég volt a pelenkázásból?

Megvontam a vállamat.

– Hát, nem akarok egyedülálló anya lenni, az tuti biztos – válaszoltam. – Anyám, jelenleg börtönben van halálos fegyverrel való támadásért, ami elég nagy hülyeség volt tőle, elismerem. De jól gondoskodott rólunk, amikor felnevelt minket. Kidolgozta a belét, mielőtt kinyírta a hátát, és elkezdett inni. Krónikus fájdalom, tudod? De soha nem próbálta volna elgázolni azt a zsarut, ha végigcsinálta volna a dühkezelési programot. Még mindig nem értem, miért ment a második fickó után, nem ő írta a parkolóbírságot...

Horse nevetésben tört ki, de gyorsan abbahagyta.

Megráztam a fejem, összeszűkítettem a szemem. Nem kereste a tekintetemet, gyorsan ivott a teájából. Aztán felé nyúltam, és megbökdöstem az oldalát, mire újabb nevetés tört ki belőle, amit köhögéssel próbált elrejteni. Úgy döntöttem, hagyom, hogy megússza a dolgot.

– Semmi baj – mondtam mosolyogva. – Még anya is nevetett, amikor végre megnyugodott, és szerencsére soha nem került közel ahhoz, hogy ténylegesen megüsse őket. Nem ez volt a legjobb pillanata, az biztos. Bár még négy hónap áll előtte, ami közel sem olyan vicces.

Néhány percig csendben maradtunk. De aztán újra megszólalt.

– Nem válaszoltál a kérdésemre.

– Ja, hogy a gyerekek – néztem fel a felhőkre. Az egyik úgy nézett ki, mint anyám, kezében egy cigarettával. Elmosolyodtam. – Igazából azt hiszem, én is szeretnék gyerekeket. De nem egyedül, és nem akkor, ha nem maradhatok velük otthon. Jeffnek és nekem túl sokat kellett egyedül lennünk, és bár nem hibáztatom ezért anyát, én valami jobbat szeretnék a saját családomnak.

Odanéztem, és láttam, hogy feszülten bámul engem. Elpirultam, bár nem tudtam megmondani, miért.

– És veled mi van?

– Szeretnék gyerekeket – mondta. – Anyám megölne, ha nem adnék neki legalább néhány unokát.Bár még sosem volt old ladym, legalábbis nem volt tartós. Elég nehéz az egyiket a másik nélkül.

– Ez az igazság – válaszoltam, és percről percre kényelmetlenebbül éreztem magam. – Árulj el valamit. Mi ez a ,,old lady” dolog? Undorító dolognak tűnik, ha valakit, akivel törődsz, így hívsz.

– Ez egy tiszteletteljes kifejezés – válaszolta. Megvontam a vállamat, de ő kinyújtotta a kezét, és megérintette a vállamat, hogy rávegyen, nézzek rá. Az arckifejezése határozott és koncentrált volt. – Komolyan, egy motoros old ladyje olyan, mint a felesége. Az ő asszonya, az ő tulajdona, és ha valaki baszakodik vele, az egész klub rászáll. Keményen.

– Tulajdon? – kérdeztem, az orromat ráncolva. – Ez még rosszabbul hangzik.

– Nem érted – mondta a fejét rázva. – A külvilágban másképp mennek a dolgok, de a klub egy törzs. Ha egy nőre nem tartanak igényt, akkor szabad préda. De ha egy motoros a tulajdonának bélyegezi, akkor érinthetetlen.

– Még mindig nem tudom elképzelni, hogy tulajdonnak nevezzenek – csattantam fel. Elkeseredetten fújta ki a levegőt.

Mielőtt válaszolhatott volna, a távolból kipufogók zúgását hallottuk. A barátai most az egyszer jól időzítettek. Dübörögve hajtottak be az udvarra, KFC-s csirkével és aprósüteményekkel teli szatyrokat cipelve. Általában nem szoktam ilyesmit enni, de ahogy a nap lemenőben volt, és kiterítették a hálózsákjaikat, nem tudtam elképzelni semmi finomabbat, mint a térdemen egyensúlyozgatott tányérnyi gyorskaját.

Egyikük sem említette a zúzódásaimat, amit nagyra értékeltem. Picnic hozott nekem egy doboz csokoládéval bevont aszalt cseresznyét. Tábortüzet raktak, és mindannyian körbeültük, sört ittunk és nevettünk, amíg a fejemet már alig tudtam tartani. Amikor felkeltem, hogy lefeküdjek, Horse követett, és természetesnek éreztem, hogy bemászik mellém. Úgy tűnt, megértette, mennyire fáj, és nem is nagyon csókolt meg, bár az éjszaka folyamán többször is éreztem az erekcióját. Biztonságban éreztem magam a karjaiban. Másnap hajnalban elindultak, amikor még félig aludtam.

Aznap délután kaptam egy üzenetet Horse-tól, hogy nézzem meg a telefonomon a ,,kedvencek” listáját.

Beprogramozta magát, méghozzá a legelejére.

Augusztus 23

Horse: Hogy megy a dolog?

Én: Jól. A kölyök lehányt a munkahelyemen, de sikerült félreugranom az útból :)

Horse: Jól hangzik. Itt lerobbant a motor.

Én: Az, szívás. Van kocsid?

Horse: Terepjáró. Jól lehet vele közlekedni, főleg hóban. De utálom, hogy bezárva érzem magam. Mit csinálsz?

Én: Az udvaron, napozom.

Horse: Mi van rajtad?

Én: Semmi. Dolgozom a barnaságon.

Horse: !!!! Te baszakodsz velem????

Én: LOL Egy póló és egy rövidnadrág van rajtam :->

Horse: Túl szép, hogy igaz legyen. Megpróbálok lejönni jövő héten.

Én: Majd szólj!

Horse: Úgy lesz. Később beszélünk

Augusztus 27.

Én: Unatkozom. Hogy van a motor?

Horse: Az unatkozás jobb, mint a hányás. A motor újra üzemképes.

Én: Gratulálok! Eléggé izgatott vagyok, ma este elmegyek. Cara barátnőm a középiskolából meglátogatott New Yorkból. Mint a régi szép időkben.

Horse: Buli?

Én: Táncolás Tri-Citiesben. Valami klubban. Megyek és kicsípem magam, meg minden!

Horse: Huh. Légy óvatos.

Én: Mindig. Izgatott vagyok. Gary óta nem mentem el.

Horse: Új pasit keresel?

Én: Um...nem igazán. Csak szórakozom.

Horse: Vigyázz és ne öltözz túl kurvásan. Nem akarok bajt.

Én: Volt már elég bajom, hidd el.

Horse: Igaz. Küldj egy képet később

Én: Oké

Én: Szóval mit gondolsz? Túl kurvás?

Horse: Dögös. Határozottan túl kurvás. Menj, öltözz át.

Én: Prűd :-P

Horse: Küldj egy sms-t, ha hazaértél.

Én: Az éjszaka szarul telt

Horse: ?

Én: Jeff beteg, nagyon beteg. Megkért, hogy maradjak otthon vele. Azt hittem, hogy be kell vinnem a kórházba, de most már minden rendben.

Horse: Ez szívás. Jól van?

Én: Azt hiszem. Holnap megvizsgálják, gyomorfájás.

Horse: Sajnálom

Én: Én is. Cara holnap elmegy, úgyhogy nekem nincs buli...

Augusztus 28.

Horse: Hogy van Jeff?

Én: Jól, mintha mi sem történt volna. A doki szerint biztos gyomorrontás.

Horse: Na, ja

Én: Szar a puffadás

Horse: Sajnálom, hogy nem tudtál elmenni szórakozni. Örülök, hogy senki sem látott meg ebben a ruhában.

Én: Féltékeny vagy? ;)

Horse: Mit gondolsz? Mennem kell, mindjárt kezdődik a templom.

Én: Templom?!??? Nem gondoltam volna, hogy templomba jársz.

Horse: Ahogy mi a klubgyűlést hívjuk. Próbálok távol maradni az adománygyűjtő tálcától.

Én: Nehogy szenteltvíz kerüljön a sörödbe!

Szeptember 1.

Én: Ma meglátogatom anyát. Utálom a börtönt

Horse: Vigyázz a zsernyákokkal.

Én: zsernyákok?

Horse: Rendőrök. A börtön hemzseg tőlük.

Én: LOL. Mert annyi törvényt megszegtem?

Horse: Nem, mert rossz társaságban vagy :-> Szociális látogatás vagy valami?

Én: Csak rendszeresen, próbálok minden héten menni, mivel most már közelebb van. Nehezebb volt, amikor Garyvel éltem. Nem szerette, ha találkozom vele. A hívások túl sokba kerülnek, ezért fontos a látogatás.

Horse: Értem. Vannak testvéreim odabent. Remélem, a látogatás jó lesz.

Én: Köszi.

Horse: Küldj még egy képet?

Én: Um, nem öltöztem fel

Horse: Nem érdekel. Küldd el! Látni akarlak ma

Én: Oké :)

* * *

Utálom a megyei börtönt.

Túl sok órát töltöttem a váróteremben, bár tudom, hogy valószínűleg jobb, mintha egy igazi börtönt látogatnék meg. A megyei srácok úgy néznek rám, mintha szemét lennék, és néha megfogdosnak, miközben végigtapogatnak.

Ez az ára annak, hogy láthatom anyámat.

Betettek egy kis szobába, ahol volt egy beépített asztal, olyan, mint azok az asztalok a McDonald's-ban, ahol nem lehet elmozdítani a székeket. De itt a székek csak zsámolyok, és az egész fehér. Pár perc múlva kinyílt az ajtó, és bejött anya. Egy narancssárga kezeslábast viselt, és bár ez volt a világ legrondább ruhadarabja, anya fantasztikusan nézett ki. Komolyan. Anyám dögös, mindig is az volt, ami a gimiben az őrületbe kergetett. De abból, ahogy járt, láttam, hogy a háta a szokásosnál is jobban fáj. Volt néhány porckorongsérve, és nem volt egészségbiztosítása, hogy rendbe hozza őket. Az orvosok azt akarták, hogy megműtsék, de a megye nem akarta kifizetni, így a bizonytalanságban ragadt.

Felálltam és megöleltem.

– Szia, anya – suttogtam a hajába, ami fantasztikusan nézett ki, annak ellenére, hogy nem volt nála semmilyen hajformázó cucc vagy ilyesmi. Hogy lehet, hogy az ő haja jobban nézett ki a börtönben, mint az enyém két óra igazítás után? Csak egy újabb része annak a rejtélynek, ami az én őrült, szerető, hihetetlenül bonyolult, időnként változó anyámat jellemezte.

– Szia, kicsim – válaszolta, és szorosan átölelt. Kicsit cigaretta illata volt, amit tudom, hogy sokan undorítónak találnak, de én furcsán megnyugtatónak találom – amíg nem tölti meg teljesen füsttel a lakókocsinkat. Az jutott eszembe, amikor késő este, munka után hazajött, amikor még kicsik voltunk. Besétált a hálószobába, amit Jeff-fel osztottunk meg, és mindkettőnknek jó éjt puszit adott. Az a kis füstillat a kényelem és a biztonság illata volt.

Szétváltunk és helyet foglaltunk.

– És, hogy megy a dolog veled? – kérdezte. Rengeteg alapozót kentem magamra, hogy elfedjem a zúzódásaimat, de a szeme végigfutott rajtuk. – Gary?

– Igen – mondtam elpirulva. – Hülye voltam, egyedül mentem vissza pár cuccért. Részeg volt.

A szája megfeszült, a szemei megteltek a düh vagy a frusztráció könnyeivel, nem tudtam volna megmondani, melyikkel.

– Azt kívánom, bárcsak kikerülhetnék innen – mondta. – Megölném azt a rohadékot.

– Anya! Ne beszélj így, valószínűleg hallgatóznak, és azt fogják hinni, hogy komolyan gondolod.

Felvonta a szemöldökét, és tudtam, hogy minden szavát komolyan gondolja. Anyának volt vérmérséklete, ez nem kérdés. Elsősorban emiatt került ide. De szerettem, hogy mindig megvédte a fiókáit, akkor is, amikor kicsik voltunk, és most is. Anyám nem volt tökéletes, de az a nő bosszúálló angyal tudott lenni, ha kellett, amit nem egy iskolai bántalmazó a saját bőrén tapasztalt meg.

– Gary nem fog többé zaklatni – mondtam gyorsan. – Egy barátom elbeszélgetett vele egy kicsit.

– Barátod? – kérdezte.

– Hm, valójában Jeff egyik barátja. Ő egy motoros.

– Értem – mondta anya. – Mióta lóg Jeff motorosokkal? A játékosok inkább az ő világa, azt hiszem.

– Mióta visszaköltöztem a lakókocsiba – válaszoltam vállat vonva. – Valamilyen munkát végez nekik. Nem ismerem a részleteket.

– Jó motorosok vagy rossz motorosok?

– Hogy érted ezt?

– Tudod, hogy mire gondolok.

Idegesen felnevettem.

– Hm, ők jók hozzám. Kicsit durvák, és néha ijesztőek, de jól megvagyok velük.

A szemei összeszűkültek, és engem tanulmányoztak. Idegesen megmozdultam, és megint elpirultam. Anya mindig átlátott rajtam.

– Csak ,,kijönni”, vagy valami többről van szó? – kérdezte. Ismét vállat vontam, ő pedig elvigyorodott.

– Nos, légy óvatos. A motorosok nagyszerűek tudnak lenni, de a kemény srácok más világban élnek, mint mi.

– Igen, ezt én is észrevettem – mondtam fintorogva. – Semmi komoly, többnyire csak flörtölünk.

Nem kellett tudnia minden részletet. Tényleg el akarja bárki is mesélni az anyjának élete legjobb orgazmusát?

– Nekem is vannak híreim – válaszolta csillogó szemmel. Ó, felismertem ezt a csillogást.

– Mi? – kérdeztem, idegesen.

– Hát, újra kapcsolatba kerültem valakivel – mondta. – Egy férfival. Komolyra fordult a dolog.

Ez felkeltette a figyelmemet.

– Hogy a csudába csinálod ezt a börtönből? – kiáltottam fel. – Esküszöm, olyan vagy, mint egy mágnes, hogy tudsz ennyi pasit magad után vonzani?

Kuncogott, évekkel fiatalabbnak tűnt a koránál.

– Hát, lehet, hogy öregszem, de még nem haltam meg – válaszolta. – Nem sokkal azután jött el hozzám, hogy ide bekerültem. Sőt, hetente néhányszor meglátogatott.

– Ki?

– John Benson.

– Nem lehet – motyogtam döbbenten. – John Benson, a főbérlőnk?

– Igen – mondta, és szégyenlősnek tűnt. – Lehet, hogy nem tudod, de régen volt valami köztünk...

– Tudom – válaszoltam. – Azt is tudom, hogy nős volt.

Volt annyi méltósága, hogy zavartnak tűnjön.

– Nos, én is követtem el hibákat. De tudnod kell, hogy mindketten bűnösnek éreztük magunkat. Ezért vetettünk véget neki. A felesége sosem tudta meg. Már vagy három éve halott, autóbaleset miatt. John és én már olyan régóta kerülgettük egymást, hogy szokássá vált, de azt hiszem, amikor olvasott rólam az újságban, elkezdett rám gondolni.

Csak az anyám találhatta meg a szerelmet úgy, hogy megpróbált elütni két rendőrt. John Benson nyilvánvalóan egy idióta volt.

– Azt akarja, hogy hozzámenjek feleségül.

Megráztam a fejem, nem tudtam, mit mondjak. Végül sikerült megszólalnom.

– Hát, azt hiszem, ez jó, anya. Mit gondol arról, ami történt?

– Tudja, hogy vannak problémáim, de most már józan vagyok, ami segített rendezni a dolgokat – mondta. Ez igaz volt – még a kis incidens előtt csatlakozott az Anonim Alkoholistákhoz. Szembesítettük az ivással, miután Jeff tavaly télen a lakókocsi előtt talált rá ájultan a hóban. Csoda, hogy túlélte. – Mostanra rájöttem, hogy meg kell birkóznom az érzelmeimmel, különben... ideges leszek.

Ez volt a pokol alulbecsülése.

– Nem kellene kimaradnod a kapcsolatokból az anonim alkoholisták első évében?

– Majdnem egy teljes év lesz, mire kijutok – válaszolta. – Jó magaviseletért egy kicsit hamarabb kikerülnék, de a zsaruügy miatt nem adnak nekem engedményeket.

Egymásra néztünk, és mindketten visszagondoltunk arra a napra. Anya felsóhajtott.

– Soha semmit nem csinálok félgőzzel, ugye?

Bűnbánóan mosolyogva megráztam a fejem.

– Ez az igazság.

– Összeköltözöm vele, amikor kiszabadulok. Ez jó hír neked és Jeffnek, azt hiszem. Megtarthatjátok a lakókocsit teljesen magatoknak.

Megvonta a vállamat.

– Azt hiszem, ha ezt akarod – válaszoltam. – Kicsit aggaszt, de ha boldog vagy, az nekem elég.

Elmosolyodott, az arcán lévő feszültség enyhült.

– Köszönöm, kicsim – suttogta. – Már aggódtam, hogy elmondjam nektek. Beszélsz Jeff-fel a nevemben? Egy hónapja nem látogatott meg, és aggódom. Minden rendben van?

Gondolkodtam, hogyan válaszoljak a kérdésére. Nem tudtam, hogy Jeffnek konkrétan valami baja lenne, de valami biztosan történt. De hogyan magyarázzam meg?

– Kissé ideges volt – mondtam végül. – És fogyott egy kicsit. De nem beszélt velem semmiről, és amikor megkérdeztem, lerázott. Bárcsak többet tudnék mondani.

– Köszi, szépen – mondta. – Megmondod neki, hogy szeretem?

– Megmondom neki.

Szeptember 1.

Én: Hát ez jó móka volt

Horse: ?

Én: Meglátogattam anyát. Jól van, de őrült hírek. Megházasodik.

Horse: Ez jó dolog?

Én: Nem biztos. Ő, az a fickó, akié a lakókocsink. Régebben volt köztük valami, de ő nős volt. A felesége pár éve meghalt.

Horse: Jó fiú?

Én: Megcsalta a feleségét.

Horse: Egyszeri dolog vagy rendszeres?

Én: Rövid távú megállapodás anyával. Azt mondja, mindketten szörnyen érezték magukat, és véget vetettek neki. Ez megmagyarázza, miért kapjuk olyan olcsón a lakókocsit.

Horse: Nem semmi

Horse: Kedveled őt?

Én: Azt hiszem. Mindig kedves volt hozzám. Összeköltözik vele, ha kijön.

Horse: Akkor örülj anyukádnak.

Én: Megpróbálom.

Szeptember 3.

Horse: Mikor lesz a következő szabadnapod?

Én: Csütörtökön. Miért?

Horse: Meg akarlak látogatni

Én: Az, jó lenne :)

Szeptember 6.

Kritikusan tanulmányoztam az arcomat a tükörben, és azt kívántam, bárcsak ne lennék ennyire ideges. A zúzódások elhalványultak, ami jó volt, és alig lehetett látni, hol hasadt fel az ajkam. Volt még néhány sárgás folt, de azokat stratégiailag elhelyezett sminkkel eltakartam. Felvettem egy csinos nyáriruhát – semmi különöset, de világosat és vidámat, és fantasztikusan mutatott benne a mellem.

Mindent egybevetve, újra embernek néztem ki.

Horse bármikor megérkezhet. Az út alig több mint három óra volt, és reggel hétkor indult, amikor üzenetet küldött. Nem tudtam meghatározni a kapcsolatunkat, de engem akart meglátogatni, nem Jeffet, és egyedül jött. Ennek jelentenie kellett valamit. És nem lehettem csak egy alkalmi numera, ha ő sosem kapott meg, nem igaz?

Hallottam, hogy közeledik, és megálltam az ajtóban, felhúztam a ruhám fűzőjét. A dekoltázs korábban nagyszerű ötletnek tűnt, de most feszélyezve éreztem magam. Bekopogott az ajtón.

– Ott vagy, édes popsi? – szólított. Kinyitottam az ajtót, és a tekintete egyenesen a mellkasomra esett.

– Ne hívj édes popsinak – csattantam rá, mire ő elvigyorodott, és kinyújtotta az egyik ujját, hogy az orromra koppintson.

– Ribancok vagyunk, nem igaz?

– Durvák vagyunk, nem igaz?

– Mindig.

Egyszerre kezdtünk el nevetni, ő pedig a karjába húzott, és olyan üdvözlő csókot adott, amitől minden másról megfeledkeztem. Miközben a nyelve a számat kutatta, a kezei a hátamra vándoroltak, majd lefelé indultak és a seggembe markolt, és a csípőjéhez húzott. Éreztem, ahogy a farkát a hasamhoz nyomja, és szikrák száguldottak bennem. Nehéz elhinni, hogy ennyire fel tudtam izgatni ezt a jóképű, félelmetes motorost.

Végül a lélegzetvétel kényszere felülkerekedett rajtam, és elhúzódtam tőle, megfogtam a kezét, és behúztam a nappaliba, a kanapéra. Körülnézett, tekintete megállt, amikor megpillantotta Jeff pipáját a dohányzóasztalon.

– Az öcséd itt van?

– Még mindig ágyban van – mondtam. – Nem igazán egy reggeli ember.

Bűnbánóan felnevetett.

– Én sem, túl korán keltem ma reggel.

Borzongás futott végig rajtam – annyira vágyott arra, hogy lásson, hogy korán kelt!

– Tehát dolgod van idelent? – kérdeztem, próbáltam lazának tűnni. Megrázta a fejét.

– Csak te, bébi.

Vigyorogtam rá, mint egy idióta. Ennyit a lazaságról.

– Szóval, mit akarsz csinálni?

Felvonta a szemöldökét.

– Tényleg meg kell kérdezned?

Idegesen felnevettem. Lehet, hogy gyönyörű, de nem tudtam volna csak úgy beugrani vele az ágyba, nem így. Előbb egy kis bemelegítésre volt szükségem.

– Hm, mi lenne, ha körbevezetnélek egy kicsit a környéken, esetleg lemennénk a folyóhoz vagy valami ilyesmi?

Mindentudó pillantást vetett rám.

– Gyáva nyúl.

– Talán.

– Oké, akkor a te módszereddel játszunk. Akarsz ebédet csomagolni, vagy elmegyünk valahová?

A bankszámlámra gondoltam – amely egyre nőtt, de még mindig elég szűkös volt –, és úgy döntöttem, hogy a piknik a legjobb megoldás.

– Adj tíz percet, és összedobok valamit.

– Jobb, ha te is átöltözöl.

– Miért?

– Mert ebben a ruhában nem tudsz motorozni. Vegyél fel egy farmert.

– Még sosem motoroztam.

Horse előrehajolt, és egy gyors csókot nyomott a számra.

– Alig várom, hogy én legyek az első, bébi.